Magyarország – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez hasonlóan – érdeklődéssel várja az ukrán állam magyarázatát, hogy az ukrán biztonsági szolgálat miért zaklatott Kárpátalján élő magyar nemzetiségű polgárokat – mondta Semjén Zsolt szerdán a ...

Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi és gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF “kipaterolása” volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a ...

Két héttel a düsseldorfi Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos kezdete előtt célegyenesbe érkeztek az előkészületek, és a versenyzők is elkezdték az első ...

Shakirával táncolhat együtt húsz szerencsés magyar rajongó csütörtökön a Papp László Budapest Sportaréna színpadán; a latin pop-rock királynője a Táncolj Shakirával című internetes szavazóverseny győzteseivel rophatja együtt a Waka ...

Elég erőteljes állkapcsa és nagy rágófogai voltak ahhoz, hogy akár a legkeményebb kagylót is szétroppantsa, ám egy frissen megjelent tanulmány azt mutatja, hogy a “diótörő ember” névvel becézett emberszabású valójában füvet rágcsált ...

Összesen tizenegy alkotás szerepel a csütörtökön kezdődő 42. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyében, a Cserhalmi György színművész vezette zsűri többek között olyan filmekből válogathat, mint Rudolf Péter Üvegtigris 3, Kocsis Ágnes külföldön nagy sikereket elért Pál Adrienn, valamint Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című ...

Czene Attila sportért felelős államtitkár szerint az államnak a sport területén ezentúl elsősorban koordináló és stratégiateremtő szerepe lesz, amelyet az olimpia-centrikusság jellemez ...

Az Országgyűlés nyilvánítsa az 555. évforduló tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává – kezdeményezték a parlamentnek kedden benyújtott javaslatukban fideszes és KDNP-s ...

Rogán Antal (Fidesz) szerint egy államilag támogatott és szabályozott rendszerben, ahol területi és időbeli kvóták is léteznek a rossz lakáshitelek kivezetésére, van lehetőség arra, hogy minden problémával külön ...

A ghrelin nevű hormon, amely fokozza az étvágyat és a zsír tárolását, állatoknál és embernél is növeli azt a képességet, hogy szaglással fedezzék fel a vonzó ételt – ismertette amerikai kutatók megállapítását a Science Daily tudományos ...

Várhatóan május végén dönt a fővárosi közgyűlés a BuBi (közbicikli)-projektről, amelynek révén 1011 kerékpárból álló rendszert építenének ki Budapesten – olvasható a keddi Napi ...

Rendben lezajlottak a matematika írásbelik kedden a középiskolákban emelt és középszinten egyaránt, a vizsgákat rendkívüli esemény nem zavarta meg – közölte az Oktatási Hivatal kora délután az ...