Heves reakciókat váltott ki az osztrák politikát élesen bíráló kijelentéseivel Andreas Treichl, az Erste Bank ...

Cannes (MTI) – Távozásra szólították fel Bereczki Csabát, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) nemzetközi igazgatóját és Kálomista Gábort, a Magyar Producerek Szövetségének elnökét kedden a 2012-ben induló Budapest International Film Festival (BIFF) elnevezésű nemzetközi filmes mustráról rendezett sajtóbeszélgetés kezdetén a 64. Cannes-i ...

Rekordnagyságúra nőtt tavaly a német háztartások készpénzben, bankbetétben és értékpapírban fekvő vagyona egy kedden megjelent kimutatás ...

Több mint harminc kiadó hétezer kötetéből, köztük 75 újdonságból válogathat a közönség a XIX. Szent István Könyvhéten, amelyet kedden nyitott meg Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Ferenciek ...

Egy korábban a diabétesszel és a koleszterin szintjével kapcsolatba hozott génről úgy találták brit kutatók, hogy “főkapcsolóként” kontrollálja a test zsírsejtjeiben lévő más ...

A honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította azt a két magyar katonát, aki az afganisztáni Baglán tartományban halt meg kedden magyar idő szerint délelőtt 10 óra 15 ...

Négynapos állami látogatást kezdett kedden Dublinban II. Erzsébet királynő, akinek személyében éppen száz éve lépett először brit uralkodó a mai Írország ...

Nagy lépést tettek ausztrál és svéd kutatók a férfi terméketlenség okainak feltárása felé: úgy tűnik, hogy egy géncsoportot terhel a ...

Ezüstdíjat nyert egy magyar ügynökség egy New York-i reklámversenyen, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt ...

Felavatták a világhírű magyar bűvész, Rodolfo bronzportréját 100. születésnapja alkalmából hétfőn a Fővárosi ...

A robotizáció területét segítő 4 és kommunikációs (3DICC) laboratórium épült az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI), ahol a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) együttműködve jött létre az európai viszonylatban is kiemelkedőnek számító ...

Az MSZP Budaörsi Szervezete tavaly ősszel rendezvénysorozatot kezdett Közéleti Klub elnevezéssel. Ennek keretében ismert és érdekes embereket, időszerű mondanivalóval rendelkező személyiségeket igyekszünk meghívni Budaörsre. Szeretnénk, ha rendezvényeink hozzájárulnának a város szellemi pezsgéséhez. A Budaörsi Közéleti Klub következő témája: Merre halad Magyarország? Vendégeink: Kéri László, politológus és Petschnig Mária Zita, közgazdász A rendezvény időpontja és helyszíne: ...