Az ellenzék szerint a szlovák nyelv ellen irányul a kisebbségi nyelvtörvény módosítása

A szlovák ellenzék szerint a kisebbségi nyelvhasználati törvényt módosító javaslat az államnyelv ellen irányul, alapvető célja, hogy a szlovákiai magyaroknak ne kelljen ismerniük és használniuk az államnyelvet.

“Az elszigetelt közösségeket jobban lehet manipulálni, erővel kézben tartani egy-két párt által” – jelentette ki Dusan Caplovic, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) képviselője a jogszabály-módosítás kedden felújított parlamenti vitájában Pozsonyban.

Caplovic, aki Robert Fico kormányában kisebbségügyi és emberi jogi miniszterelnök-helyettes volt, leszögezte: a törvénymódosítást “tisztán magyar ügynek” tekinti, amely “a szlovákok és a Szlovák Köztársaságban élő más nemzetiségek ellen irányul”.

“Mindez teljes összhangban van a magyar revizionizmus és irredentizmus céljaival” – tette hozzá a magyarellenes megnyilvánulásairól már korábban elhíresült politikus. Azt állította, hogy a jogszabály módosítása veszélyezteti a szlovák nyelv állami és integráló szerepét, mert a kisebbségi nyelvek néhány régióban szinte azonos jogi szintre kerülnének a szlovákkal. Az a véleménye, hogy kisebbségi gettók alakulhatnak ki, ahol nem lesz helye a szlovákoknak. “Szlovákok, akik nem ismeritek a kisebbségek nyelvét, elköltözhettek” – Caplovic szerint ezt üzeni a módosítás a szlovákoknak.

“Ön hihetetlen módon ijesztget, hogy sütögesse a pecsenyéjét, s megnyerje magának a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) választóit. Más okot nem látok, mert az érvek, amiket felhozott, abszurdak” – mondta Caplovic beszédére reagálva Gál Gábor, a kormánykoalíciós Híd képviselője.

“Nincs abban semmi rossz, ha az állam előzékeny és nagyvonalú akar lenni kisebbségei iránt. Azt akarjuk, hogy a kisebbségek otthon érezzék magukat, természetes és helyes, hogy mindenki otthon és jól érezze magát. Ön ezt azonban nem érti” – vélekedett Ondrej Dostál, a Híd egy másik képviselője.

Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője alkotmányellenesnek minősítette a jogszabályt. Kijelentette: ha bármilyen formában elfogadásra kerül, az SNS az alkotmánybíróság elé viszi az ügyet.

Rudolf Chmel (Híd), a kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese felhívta az ellenzék figyelmét arra, hogy a jogszabály módosítása a kisebbségek óhajának tesz eleget, “akik nem bevándoroltak, hanem a Szlovák Köztársaság állampolgárai”.

Az indulatos és éles parlamenti vita szerdán folytatódik, s egyelőre nem tudni, mikor kerül sor a végszavazásra. A jogszabálynak ugyanis a koalíción belül sincs meg a teljes támogatottsága, így továbbra sem világos, mi lesz a sorsa. Kedden több mint egy tucat képviselő szólalt fel a témában, s a szerdai vitára eddig 14-en jelentkeztek.

A Híd magyar-szlovák párt által kidolgozott módosítás egyebek között azt szorgalmazza, hogy a kisebbségi nyelvhasználati küszöböt az eddigi 20 százalékról 15 százalékra csökkentsék. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az egyes szlovákiai településeken a kisebbségi lakosság arányának elég csak a 15 százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassák az adott kisebbség nyelvét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.