Angol humor: Teheneket próbált megnevettetni egy humorista

Teheneket próbált megnevettetni egy humorista Nagy-Britanniában, és egy marhaszakértő szerint sikerült is kicsit megmosolyogtatni a marhákat.

Milton Jones komikus egy mezőn ácsolt színpadon viccelődött tucatnyi tehénnek, melyek zöme nem széledt szét az előadás alatt, hanem – látszólag legalábbis – lekötötte a produkció. Jones kifejezetten erre az előadásra írt pár viccet, megkérdezte például a marháktól, hogy vegetáriánus létükre hogyan hordhatnak bőrruhát.

“Nehezen melegedtek be, de aztán a végére azt kellett mondanom, hogy remek közönség voltak!” – áradozott a brit Metro újságnak a humorista.

Az előadás alatt a közönséget Bruce Woodacre figyelte árgus szemekkel. Ő bő 40 éve tanulmányozza marhák viselkedését, aminek az ad értelmet, hogy az elégedettebb tehén jobban tejel. A szakértő meglátása szerint a tehenek testtartásuk és “mimikájuk” alapján ellazultak és jól érezték magukat. Ugyanakkor néhány nem várta meg az előadás végét.

Ami biztos: egyik sem döglött meg a röhögéstől.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.