Visszakerült a kolozsvári a Mátyás király szoborcsoport elé egy román történész vitatott mondata

Ismeretlen személyek ismét elhelyeztek a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport elé egy olyan bronztáblát, amely Nicolae Iorga román történésznek az egykori magyar uralkodóról írt vitatott mondatát tartalmazza – adta hírül hétfőn a kolozsvári Szabadság című napilap elektronikus kiadásában.

Az MTI bukaresti irodáját szemtanúk arról tájékoztatták, hogy a most kitett bronztábla nem azonos a tavalyi restaurálás után eltávolított táblával, de az újabb is tartalmazza a korábbi Iorga-idézetet: “A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldovabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult”.

Legelőször 1932-ben került fel a szoborra a Iorga-idézet, majd 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszakerülése után eltávolították, s csak 1992-ben, a nacionalista Gheorghe Funar, akkori polgármester idejében került vissza a talapzatra, engedély nélkül.

A szobor áprilisi újraavatása után az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete és néhány román akadémikus nyílt levélben kérte a restaurálás után eltávolított tábla visszahelyezését.

László Attila kolozsvári alpolgármester az MTI-nek elmondta:  ismeretlenek engedély nélkül helyezték el most a táblát a talapzatot körülvevő gyepre.

Az alpolgármester rámutatott: a Mátyás király szoborcsoport a kiemelt védettséget élvező műemlékek közé tartozik, módosításokat csak a regionális vagy az országos műemlékvédelmi bizottság engedélyével lehet végrehajtani rajta, de senki nem kért e testületektől jóváhagyást a tábla elhelyezésére.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.