Csütörtökön találkozik Réthelyi Miklós és Alföldi Róbert

Csütörtökön hallgatja meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Nemzeti Színház főigazgatóját, Alföldi Róbertet a teátrum múlt pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakról – erősítette meg az MTI értesülését kedden a tárca.

A kultúráért felelős nemzeti erőforrás miniszter – Pörzse Sándor (Jobbik) azonnali kérdésére válaszolva – hétfőn jelentette be az Országgyűlésben, hogy vizsgálatot indít Alföldi Róbert pénteki kijelentései miatt. Réthelyi Miklós azt mondta: ha igazak a hírek arról, hogy az igazgató mit mondott sajtótájékoztatóján, akkor a “viselkedésével átlépett egy határt”. Kijelentette, ha bebizonyosodnak a sajtóhírek, akkor Alföldi Róbert méltatlanná vált egy kiemelt nemzeti intézmény vezetésére.

A sajtóban megjelentek szerint a Nemzeti Színház pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján a főigazgató beszámolója után lehetőség volt kérdéseket is feltenni. Ekkor Sinkovits Szilvia, a Jobbik közeli Nemzeti 1 Televízió munkatársa Alföldi Róberttől azt kérdezte: azok után, hogy nagy írók műveit provokatív és megosztó módon vitte színpadra, nem gondolja-e, hogy le kellene mondania? Alföldi erre először röviden úgy válaszolt, hogy nem.

A Heti Válasz beszámolója szerint a főigazgató ezután visszakérdezett, hogy az újságíró melyik műre gondol és melyik előadást látta egyáltalán, amelynek alapján ez a véleménye alakult ki. Az újságírónő bevallotta, hogy nem látta a darabokat, viszont látta Madách Az ember tragédiájának római színében az “orális jelenetet”. Alföldi Róbert erre úgy reagált, hogy ajánlja, olvassa el a római színt. Az újságírónő megkérdezte: “Ön ezt egy 12 évessel megnézetné?” “Meg bizony” – hangzott Alföldi válasza, majd hozzátette: “önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.