Török földrengés: három halálos áldozat

Közepesen erős, 5,9-es földrengés rázta meg csütörtök éjjel Északnyugat-Törökországot. A földlökésnek a legfrissebb jelentések szerint három halottja és több mint száz sérültje van. Az első hírek még csak egy halálos áldozatról szóltak.

A közép-európai idő szerint éjjel negyed 12-kor regisztrált földrengés epicentruma Simav település közelében volt, Kütahya tartományban, Ankarától 300 kilométerrel nyugatra.

A földlökést reggelig mintegy félszáz kisebb utórengés, közöttük egy 4,6-es magnitúdójú is követte, amelyek pánikot keltettek a lakosság körében, sokan az utcára menekültek házukból, és ott is töltötték az éjszakát.

A rengést számos nagyvárosban, egyebek között Isztambulban, Bursában és Edirnében is érezni lehetett. Mustafa Erdik, a kandilli obszervatórium vezetője figyelmeztette a lakosságot, hogy a következő napokban még számos utórengésre lehet számítani.

Az NTV tv-csatorna jelentése szerint a földrengés epicentrumának körzetében megszakadt az áramszolgáltatás, és a vízellátás is megszűnt, valamint összedőlt a Dumlupinar egyetem egy üresen álló épülete.

Veysel Eroglu török környezetvédelmi miniszter az NTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a természeti csapásban életét vesztette egy 18 éves fiú, aki egy fal tetejéről esett le, míg egy 61 éves asszony az ijedtsége okozta szívinfarktusban halt meg. Kenan Ciftci, Kütahya tartomány kormányzója pedig egy olyan halálos áldozatról számolt be, aki a rengésekkor pánikba esett, és a mélybe ugrott az ablakon át. A sérültek közül egy ember állapota súlyos.

Törökország geológiai törésvonalakon fekszik, így területén gyakoriak a földrengések. Az ország északnyugati részeit 1999-ben megrázó, több mint 7-es magnitúdójú földmozgás mintegy 20 ezer ember halálát okozta. (hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.