Hivatalosan is vádat emeltek Dominique Strauss-Kahn ellen

Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lemondott vezérigazgatója ellen – közölte a New York-i ügyészség.

Michael Obus bíró ugyanakkor egymillió dolláros, készpénzben letétben helyezett óvadék fejében beleegyezett abba, hogy a 62 éves politikus-közgazdász börtön helyett 24 órás, elektronikus megfigyeléssel szigorított házi őrizetbe helyezzék. Strauss-Kahnnak ugyanakkor fizetnie kell a mellé kirendelt fegyveres őrt és a szökése esetére 5 millió dolláros biztosítékot kellett felajánlania.

Strauss-Kahn felesége, Anne Sinclair New Yorkban bérelt egy lakást, ahol a bírósági tárgyalás idején mindketten lakni fognak. Az őrzés körülményei összesen havi 200 ezer dollárral fogják megterhelni a vádlott bankszámláját. A politikus-közgazdász hétfő óta vizsgálati fogságban van New Yorkban.

Staruss-Kahnnak még egy éjszakát kell rács mögött töltenie. A védelem hivatalosan június 6-án fejheti ki álláspontját a bíróság előtt. A 23 tagú nagyesküdtszék még nem hozta meg határozatát arról, hogy a vádak fényében tárgyalhatónak tartja-e az ügyet.

Az IMF vezetéséről való elmondó levelében csütörtökön a volt vezérigazgató határozottan cáfolta az ellene felhozott vádakat, azt, hogy szexuális bűncselekményt, nemi erőszak kísérletét és törvénytelen fogva tartást követett volna el egy szállodai szobalány sérelmére.
Strauss-Kahn legesélyesebb utódja az IMF élén számos sajtójelentés értelmében jelenleg Christine Lagarde francia pénzügyminiszter.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.