Közéleti Klub Budaörsön – a szervezők szemszögéből

Szeretnénk, ha rendezvényeink hozzájárulnának a város szellemi pezsgéséhez – így fogalmaztuk meg óhajunkat tavaly ősszel, a Budaörsi Közéleti Klub első rendezvényére invitáló meghívónkban. Szándékunk teljes mértékben változatlan, tehát az előbbi mondatot akár szó szerint megismételhetnénk ma is.

A klubestek azt a célt szolgálják, hogy lehetőséget kínáljanak tartalmas beszélgetésre a hazai közélet egy-egy érdekesnek vélt fejleményéről.

Minden fórumra olyan neves személyiséget – esetleg több vendéget – hívunk meg, akinek közvetlen kötődése van az adott közéleti fejleményhez. Vagyis, olyan vendégekre számítunk, akik – mint mondani szokás – „a hírekben szerepelnek”. A májusi fórumot követően júniusban is tartunk klubestet, akkor a vendég Bokros Lajos lesz.
Kezdettől fogva nyilvánvalóvá tettük, hogy az MSZP Budaörsi Szervezete rendezi az eseménysorozatot. Ám azt is határozottan leszögeztük, hogy nem valamiféle nyitott pártnapot szeretnénk tartani. Ezért minden őszinte érdeklődőre számítunk, aki odafigyel a közélet folyamataira. A vendégek kiválasztásánál nem az vezérel bennünket, hogy mi magunk egyetértünk-e vagy sem az illető nézeteivel. Ugyanakkor az sem lehet kiválasztási szempont, hogy az előadó személye tetszik-e más politikai vagy egyéb szervezetnek. A döntő feltétel a személyiség ereje és a mondanivaló időszerűsége.

Gyurcsány Ferenc tehát nem azért lett tavaly november 9-én a klub első vendége, mert az MSZP tagja, vagy mert feltétlenül magunkénak vallanánk a törekvéseit. Más okból hívtuk meg őt, vállalva az esetleges helyi tiltakozásokat is, amelyek persze be is következtek. Egyszerűen azért ő lett a vendégünk, mert éppen akkoriban alakította meg a Demokratikus Koalíció nevű platformot. Márpedig ezt a tényt olyan fontos fejleményként ítéltük meg, amelynek hosszabb távra is komoly hatása lesz nem csupán az MSZP-re, de az egész magyar belpolitikára nézve. Most, immár a tapasztalatok birtokában, azt gondolom, hogy akkori vélekedésünk megalapozott volt.

Kezdettől fogva valljuk, hogy nem csak politikusokat akarunk és fogunk meghívni – azokat is persze, méghozzá lehetőleg minden oldalról. Szeretnénk viszont megnyerni másokat is: tudósokat, művészeket, sportolókat, médiaszemélyiségeket, orvosokat – ha van időszerű és sokakat érdeklő mondanivalójuk. Március végén például például egy orvos, dr. Rácz Jenő, a Kórházszövetség jelenlegi elnöke volt a vendégünk, előtte pedig egy újságíró, Németh Péter, és egy ügyvéd. Dr. Dániel Péter.

Téma akad bőséggel: adórendszer, gazdasági csomag, kultúrharc, hogy csak néhányat említsünk a már jelzett egészségügy mellett. Nem akarunk azonban szó nélkül elmenni olyan témák mellett sem, mint például a drogozás, a dohányzás. S természetesen mindig azon leszünk, hogy vendégeink azok közül kerüljenek ki, „akik a hírekben szerepelnek.”
(Laczik Zoltán)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.