Őrizetben az IMF-vezér: Strauss-Kahn ártatlannak vallja magát

Dominique Strauss-Kahn ártatlannak fogja vallani magát – jelentette ki vasárnap a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szexuális zaklatással vádolt és a harlemi rendőrségen őrizetben  tartott vezérigazgatójának két ügyvédje, Benjamin Brafman és William Taylor.

A két jogi képviselő nem bocsátkozott részletekbe. Taylor csak annyit mondott el a harlemi rendőrség köré kitelepült, népes tudósítóhadnak, hogy a védence jól van.

“Láttuk őt, jól van. A délután folyamán elmegyünk vele együtt a bíróságra” – jelentette ki az ügyvéd.

Strauss-Kahn Washingtonban élő felesége, Anne Sinclair volt francia újságíró vasárnap közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy “egy másodpercig sem hitte el a férje ellen felhozott vádakat” és az üggyel kapcsolatban mindenkit “tisztességre és visszafogottságra” szólított fel.

Az IMF vezérigazgatóját a harlemi rendőrségen felkereste egy francia diplomata is, aki azon a kijelentésen kívül, hogy a párizsi külügyminisztérium figyelemmel kíséri az ügyet, nem nyilatkozott. Az amerikai kormány is tartózkodott az állásfoglalástól.

Az IMF Dominique Strauss-Kahn távollétében John Lipsky vezérigazgató-helyettest nevezte ki ügyvivőnek. A valutaalap kormányzótanácsa vasárnap nem hivatalos ülésen fogja megvitatni a történteket. A szervezet nem kommentálta a történteket, de megfigyelők szerint a vezérigazgató órákon belül lemondhat tisztéről.

A New York-i rendőrség vasárnapra virradóra azzal a váddal szállította le az Air France gépének első osztályáról és vette őrizetbe az IMF vezérigazgatóját, hogy egy manhattani szállodában, a Times Square-en lévő Sofitel egy 3 ezer dolláros lakosztályában meg akart erőszakolni egy 32 éves szobalányt. A 62 esztendős Strauss-Kahn, aki a jövő áprilisi francia elnökválasztáson Nicolas Sarkozy valószínű kihívójaként tartottak számon a szocialista párt részéről, nem tanúsított ellenállást.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.