Római tenisztorna: Arn meccslabdákat hárított és negyeddöntős

Arn Gréta 3 óra 11 perc alatt 3:6, 7:6 (7-3), 7:6 (7-3)-ra legyőzte az orosz Jelena Vesznyinát a római salakpályás tenisztorna 2.05 millió dollár összdíjazású női versenyének csütörtöki nyolcaddöntőjében, és a nyolc között pénteken a negyedik helyen kiemelt kínai Li Nával találkozik.

Arn szenzációsan játszik az olasz fővárosban. Az első körben a 11. helyen kiemelt, 2009-ban Roland Garros-győztes orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztatta, ugyancsak 3:6, 7:6, 7:6-tal, az a csata 3 óra 22 perc alatt dőlt el. A következő fordulóban a hazai közönség előtt szerepelő, szabadkártyás Alberta Brianti volt Arn ellenfele, a magyar játékos 6:4, 6:4-gyel ment tovább.

A világranglista 48. helyén álló magyar játékos a meccs elején elvette ellenfele adogatását, ám 2:1 után sorozatban négy játékot veszített, és 40 perc alatt szetthátrányba került. A második felvonás elején a WTA-rangsorban 41. Vesznyina brékelt, és előnyét 5:4-ig megtartotta. Arn ekkor fordított, és végül a 7-3-ra megnyert rövidítésben kiegyenlítette a játszmaarányt.

A harmadik felvonásban 3:1-re elhúzott Vesznyina, de 3:3-nál utolérte őt Arn. Ezután ismét az orosz akarata érvényesült, akinek 5:3-nál két meccslabdája volt, ám a magyar játékos hárította azokat, és feljött 5:5-re. Ez a szett is rövidítésben dőlt el, és Arn ebben is remekelt.

Arn a negyeddöntőbe jutásért 41.450 dollárt és 225 világranglistát pontot kap.

Eredmények: nyolcaddöntők: nők (2.05 millió dollár összdíjazás):
Arn-Vesznyina (orosz) 3:6, 7:6 (7-3), 7:6 (7-3)
Li (kínai, 4.)-Gajdosova (ausztrál) 6:2, 6:1.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.