A Demokrata Párt csak Gyurcsány Ferenccel vette fel a kapcsolatot

A sajtóban Gyurcsány Ferenc lehetséges új pártjaként emlegetett Demokrata Párt elnöke szerint szervezetük alapításáról januárban értesítették a volt kormányfőt, az MSZP többi politikusával ugyanakkor nem vették fel a kapcsolatot.

A Magyar Nemzet szerdai számában arról írt, hogy Gyurcsány Ferenc a jövőben a bírósági bejegyzés alatt álló Demokrata Pártban tölthet be vezető tisztséget. A lap idézi az alakulóban lévő párt két, február 13-án hozott közgyűlési határozatát, amelyekkel a szervezet két forgatókönyvet vázol. Ezek szerint a Demokrata Párt a jövőben vagy a Magyar Szocialista Párttal egyesülne névadóként, vagy az MSZP-ből kiváló politikusoknak adna otthont.

Takács István, a Demokrata Párt elnöke szerdán az MTI megkeresésére hangsúlyozta: egyelőre nem tudják megjósolni melyik elképzelés válik valóra, ezért egyformán nyitottak mindkét eshetőség előtt.

A bejegyzés alatt álló szervezet vezetője azt mondta, nem áll személyes kapcsolatban Gyurcsány Ferenccel, így például telefonszámát sem ismeri. Kiemelte: a párt alapításának ötletéről utólag, januárban – elektronikus formában – tájékoztatták Gyurcsány Ferencet, ám a szocialista párt vezetői közül senkit sem értesítettek. Hozzátette: a párt alapítását kezdeményezők korábban is ismerték egymást és politizáltak a XVII. kerületben, néhányan pedig a Gyurcsány Ferenc által létrehozott Demokratikus Koalíció Platform tagjai is.

Gyurcsány Ferenc szerdán, a Facebookon reagált a Magyar Nemzet cikkére. A volt kormányfő szerint az MSZP számára foglalták le a Demokrata Párt nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a szocialista párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt.

Kovács László, az MSZP alelnöke pártja szerdai kibővített frakcióülése előtt úgy reagált a történtekre, hogy szerinte bár ultimátumnak hangzik Gyurcsány Ferenc felvetése, az MSZP nem igazodik ehhez. Kijelentette ugyanakkor, eszük ágában sincs kizárni a pártból a volt miniszterelnököt.

Gyurcsány Ferenc – a Bloomberg hírügynökség jelentése szerint – a múlt héten külföldi újságírók előtt beszélt először nyilvánosan arról, hogy új politikai mozgalmat alapíthat, ha kudarcot vall az MSZP átalakítására tett “utolsó erőfeszítés”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.