Elfogadta a Ház a különadó új szabályait

Elfogadta az Országgyűlés a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó új szabályait. A hétfő reggel benyújtott és még aznap este megszavazott fideszes javaslat értelmében a különadó a 2010. január 1-je után szerzett jövedelmeket sújtja.

A Lázár János, Szijjártó Péter és Ágh Péter jegyezte törvénymódosítási indítványra 276 képviselő szavazott igennel, míg 36 nemmel. Az Alkotmánybíróság május 6-i határozatában semmisítette meg a hatálybalépésére visszaható hatállyal a 98 százalékos különadóról szóló tör­vénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

A javaslat elfogadását a kormánypártiak mellett jobbikos képviselők támogatták. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.

A Ház ezt megelőzően elutasította Schiffer András javaslatát, amely bírósági úton tette volna lehetővé az állam részére a közszférában jó erkölcsbe ütköző módon kifizetett pénzek visszaszerzését. Az előterjesztést a kormánypártok nem támogatták, míg az ellenzék egyöntetűen kiállt mellette.

A 2005-2009 közötti időszakra befizetett különadó összegét az adóhatóság visszatéríti az új jogszabály hatályba lépését követő 30 napon belül.

A házszabálytól eltéréssel megtárgyalt fideszes javaslat alapján a különadó-fizetésre kötelezettek köre kibővül a parlamenti és az európai parlamenti képviselőkkel, az alpolgármesterekkel, a főpolgármester-helyettesekkel, valamint a megyei közgyűlési alelnökökkel. Lázár János a képviselőkre vonatkozóan indoklásul azt írta: “a társadalom igazságérzete megköveteli, hogy a politikai élet ezen vezető képviselői is a közszférában foglalkoztatott más magánszemélyekkel azonos feltételek mellett vállaljanak részt a terhekből, tekintettel arra, hogy ezek a magánszemélyek képviselői jogviszonyuknak a választók akaratából vagy más okból történő megszűnésével összefüggésben állami források terhére jelentős bevételhez jutottak”.

A törvény rögzíti: a különadó alapjának minősül a jogviszonymegszűnéssel összefüggésben pénzben kifizetett vagy bármely más formában juttatott bevételből megállapított összeg; “ide nem értve a jogviszony 2010. január 1-jét megelőző megszűnése jogellenességét megállapító bírósági határozatban megállapított összegeket, illetve a felmentési (felmondási) időnek a munkavégzési kötelezettséggel járó időszakára fizetett munkabér, illetmény összegét, továbbá a szerződéses katonák leszerelési segélyét”, de ideértve a munka törvénykönyvében foglalt megállapodás szerint kikötött ellenérték címén kifizetett bevételt.

Az állami vezetők, országgyűlési képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek, európai parlamenti képviselők, (fő)jegyzők, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelőbizottságának tagjai esetében a kétmillió forint feletti rész minősül a különadó alapjának, míg más foglalkoztatottak esetében 3,5 millió forint felett kezdődik a különadó-fizetési kötelezettség. Utóbbiak esetében a jogviszony megszűnésének évében esedékes szabadságmegváltás, valamint a jogviszony megszűnésekor a magánszemélyt megillető jubileumi jutalom továbbra sem esik az adófizetési kötelezettség hatálya alá.

Ugyanígy nem kell különadót fizetnie annak, akinek a jogviszonya megszűnését követő naptári naptól a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben meghatározott saját jogú nyugdíjat állapítanak meg.

A törvény kihirdetését követő napon lép hatályba.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.