Megújul az Országos Mentőszolgálat: új logó, új szlogen, sárga mentőautók

Külsőleg is megújul a szervezeti átalakítással párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat (OMSZ): a szervezet új logót és szlogent kap, a mentőautók sárga színűek lesznek és megváltozik a mentődolgozók ruhája is – jelentette be Mártai István, az OMSZ főigazgatója egy pénteki rendezvényen.

A főigazgató az MTI-nek elmondta: az új külsejű mentőautók még az idén megjelennek az utakon, mivel a legutóbbi közbeszerzési pályázatot már sárga alapszínű autókra írták ki. A színváltásban fontos szempont volt, hogy a mentőjárművek több országban is sárgák – tette hozzá.

[pullquote] Új cikk, az új logók és információk a szavazásról: http://www.starkiss.hu/borsiinfo/?p=15034 [/pullquote]

Közlése szerint az új mentőautók pontos designe-ja még kialakulóban van, de az azokra is felkerülő új szlogent – “Hivatás az Életért” – már megtalálták. Mártai István megjegyezte, hogy az új külsejű mentőautók, valamint a dolgozók új ruhája sem igényel pluszforrást, mivel ezeket belekalkulálták a közbeszerzési eljárásba.

A mentőszolgálat 63. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár közölte: tudják, hogy milyen nagy számban öregedtek el a mentőautók, de várhatóan hamarosan beindul a mentőszolgálat infrastruktúrájának fejlesztése. A rendezvényen számos kitüntetést adtak át, többek között a leginkább példamutató és a leghűségesebb dolgozóknak.

Szócska Miklós megköszönte a mentők áldozatkészségét és munkáját. Az államtitkár a vörösiszap-katasztrófára utalva kiemelte: többek között a mentődolgozók rátermettségének és szakértelmének volt köszönhető, hogy azt a helyzetet még nagyobb baj nélkül átvészelte az ország. Emlékeztetett arra: lassan egy éve arról beszéltek, hogy az egységesítés irányába mozdítják el a mentést. Ez irányú intézkedéseik közül kiemelte a betegszállítás egységes irányítását és az állami rendezvények biztosításának szabályozását. Mindemellett az úgynevezett egységes prehospitális sürgősségi rendszer kialakítása is folyamatban van.

Az ünnepségen azok is elismerést kaptak, akik a mentőszolgálat pályázatára beküldték az új designe-ra és logóra vonatkozó ötleteiket. Mártai az MTI-nek elmondta: ezek közül nem egyet választottak ki, hanem a legjobbak elemeiből alakítják majd ki az új arculatot. A pályázatot művészeti szakos főiskolások és a mentődolgozók között hirdették meg, vagyis az arculat kialakítását nem egy profi kommunikációs cégre bízták, így arra nem költöttek milliós összegeket – tette hozzá a főigazgató.

Comments Closed