A Karib-tenger kalózai legújabb részének díszbemutatója Cannes-ban

Johnny Depp negyedik (és feltehetően nem az utolsó) alkalommal is Jack Sparrow kapitány bőrébe bújt – ezúttal Penélope Cruz oldalán – a Karib-tenger kalózai újabb, Ismeretlen vizeken címet viselő fejezete kedvéért: a kalandfilm versenyen kívüli díszbemutatóját szombat este tartják a 64. Cannes-i Filmfesztiválon.

A két hollywoodi sztárt és a film alkotóit a szombat délelőtti sajtóvetítést követően azonban egyértelműen nagyobb lelkesedéssel fogadták a nemzetközi sajtó képviselői, mint magát a filmet, amelyet bár nem fütyültek ki, de nem is tapsoltak meg az újságírók.

A 2003-ban indult, a mozikban és a DVD-forgalmazásban is bevételi rekordokat döntögető (eddig 2,7 milliárd dollárt hozó) Karib-tenger kalózai-sorozat negyedik részét 3D-s változatban mutatják be jövő héten a magyar mozikban is. A producerek a sajtótájékoztatón nem tagadták, hogy egyelőre nem gondolkodnak a sorozat befejezésében.

A Chicago vagy az Egy Gésa emlékiratait is jegyző Rob Marshall rendezte történetben négy új szereplő tűnik fel, köztük Jack múltjából egy nő (Penélope Cruz), valamint az apja, akit Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa alakít. Jack kapitány ezúttal elbizonytalanodik abban, hogy az igaz szerelemmel vagy csak egy szívtelen szélhámossal találkozott, aki fel akarja őt használni ahhoz, hogy megtalálja a legendás ifjúság forrását. Angelica ráveszi Jacket, hogy szálljon fel a Queen Anne,s Revenge fedélzetére, amely a rettentő Feketeszakáll (Ian McShane) hajója, s amelyen Jack ismét váratlan kalandokba keveredik.

A nemzetközi színészgárda tagja az előző részekből már jól ismert Geoffrey Rush is, a bosszúra szomjas Hector Barbossa kapitány szerepében, akit a magyar nézők a közelmúltban A király beszéde Oscar-díjas filmben is láthattak. Jack Sparrow kapitány régi bajtársát, Joshamee Gibbst Kevin McNally alakítja, továbbá feltűnik Sam Claflin egy bátor hittérítő és Astrid Berges-Frisbey egy titokzatos hableány szerepében.

Az alkotók által kifejezetten családi mozinak szánt, akciókkal teli, közel két és fél órás történetet Los Angelesben, Porto Ricóban, Hawaiin és Londonban 108 napig forgatta a hollywoodi gárda, amely egyes helyszíneken 800 tagot is számlált.

“A közönség nem szeretné, ha Jack Sparrow megváltozna és én sem” – mondta a sajtótájékoztatón a saját bevallása szerint “egy mai romantikus hős és egy XVIII. századi rocksztár keverékét” megformáló Johnny Depp.

A 47 éves filmsztár szerint amíg a forgatókönyvvel meg lesz elégedve és olyan nagyszerű rendezővel dolgozhat együtt, mint Rob Marshall, valamint a gyermekei is nevetnek az általa alakított kalózon, el tudja képzelni a sorozat folytatását újabb abszurd kalandokkal. Elárulta, hogy mindegyik részhez megpróbál valami olyan új dolgot kitalálni, amellyel két órán elszórakoztathatja a nézőket. Ezt pedig jelentős részben két gyermeknek köszönheti, akik egyébként több filmjét látták, mint ő maga, és akikkel az elmúlt három évben rengeteg olyan rajzfilmet nézett meg, amelyek aztán inspirálták Jack őrült személyiségének kitalálásában.

“A legnagyobb tiszteletem a rajzfilmek szabályainak és szereplőinek, akik sokkal tovább mehetnek, mint mi az akciófilmekben” – mondta Depp. Azt is elmesélte, hogy az általa alakított figurákat a gyermekein szokta titokban tesztelni, hogy lássa, ők hogyan reagálnak. “A lányommal Barbie-babázni szoktunk és azokon próbálom ki a hangokat. Ő kérte, és annyira nevetett … Ők már látták a filmet és elmondhatom a reakcióikról, hogy jól játszottam. A gyerekeim nem rúgtak ki” – mondta a filmszínész. Johnny Depp a francia színésznő-énekesnő Vanessa Paradis-val él együtt, akitől két gyermeke született: Lily-Rose 1999-ben és Jack 2002-ben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.