Kertészkedés: Egy kis Provence…

Aki látta, szívesen gondol vissza a Bor, mámor, Provence című film könnyed, bájos világára. Minap belenéztem, és megfogant bennem az ötlet: készítek egy kis mediterrán sarkot a kertünkben.

Az első kérdés, hogy hol? Ezek a növények természetesen a meleget és a napsütést szeretik, ezért déli fekvésű, védett helyre kell ültetni őket. A kertben a dél-délnyugati tájolású terméskőből készült támfal egyik – az uralkodó észak-nyugati széltől védett – beugrójára esett a választásom. Erre a közel 10 m2-es területre bőven elfér egy szép fügefa, mégpedig egy Babits füge, ami Babits Mihály szekszárdi szőlőjéből való 150 éves fügebokorról szaporított, koraérő, nagy gyümölcsű, 10 dkg körüli, többször termő fajta. Éretten vörösbarna színű. A leggyorsabban termőre forduló füge. Már az ültetés évében biztosan terem. Egy szedésre 25-30 kg-ot is szüretelhetünk róla! A költő több versében is megemlíti ezt a fügebokrot, mint gyermekkorának kedves emlékét. A füge meszes, laza, tápanyagban gazdag talajt kíván, vízigénye közepes.

No akkor nézzünk, hogyan tovább. A füge mellé egy gránátalma még jól mutatna. Sajnos nálam a hely szűke miatt csak törpe fajta jöhet szóba., ami már a telepítés évében virágzik és terem. Lombhullató cserepes növény, amit védett helyre a szabadba is kiültethetünk. Nyáron tömve van tűzpiros virágokkal, őszre pedig vöröses-barna termésekkel, melyek a levek lehullása után tavaszig díszlenek. (Ennek télen a madarak is nagyon örülnek!) Termése ugyanúgy ehető, mint a nagygyümölcsű testvéréé. -10°C alatt az erős fagytól takarni kell. Legfeljebb 1 m magasra nő.

Egy mediterrán kertecske elképzelhetetlen levendula nélkül. Választásom a Hidcote Blue francia levendulára esett. Igazi levendulakék virágai pompásan mutatnak majd a gránátalma tűzpiros pomponjai mellett.

A fennmaradó területet talajtakaró évelőkkel ültetem be, olyan fűszernövényekkel, amelyek nélkül a mediterrán konyha elképzelhetetlen lenne: néhány tő kakukkfű, szurokfű (oregánó) és egy szép rozmaring. Fűszernövények a legtöbb kertészetben, sőt még a Vámház körúti Vásárcsarnokban is kaphatók. A mediterrán és trópusi növények kedvelőinek pedig szívből ajánlom a Rappai Kertészetet.

Vati Eszter, Kert M. Kft.,

(budaorsiinfo.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.