Parlament: várhatóan még 25 törvényjavaslatot tárgyalnak a nyári ülésszak végéig

Várhatóan 25 törvényjavaslatot tárgyalhat a nyári ülésszak végéig a parlament – tudta meg az MTI. Az MTI értesülései szerint ezek kisebb része az új alaptörvényhez, nagyobb része pedig a Széll Kálmán Tervhez kapcsolódik majd.

Az MTI úgy tudja, hogy a tárgyalandó javaslatok között szerepel nagy valószínűséggel a szakképzési törvény, a munkaügyi tárgyú törvények módosítása és a lakásszövetkezeti törvény is. Várhatóan napirendre kerül majd a közfoglalkoztatásról szóló törvény, valamint a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításáról szóló jogszabály. A kormány előterjesztései mellett továbbra is lesznek majd képviselői önálló indítványok is.

Újdonság, hogy a családügyi jogszabályok – amelyek mindegyike eddig feles törvény volt – egy része kétharmados lesz majd. Az Országgyűlés a tervek szerint nyáron július 11-ig ülésezik majd. Az új alaptörvényhez kapcsolódva sarkalatos törvény rendelkezik majd a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályairól, a nemzeti vagyon megőrzéséről, és továbbra is kétharmados törvény tartalmazza majd a választójog részletszabályait.

Az alaptörvény új elemként azt rögzíti: minden nagykorú állampolgárnak (lakóhelyétől függetlenül) joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen. Ugyanakkor sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti.

Szintén a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával fogadja el az Országgyűlés a parlamenti bizottság előtti megjelenés kötelezettségéről, valamint a képviselők javadalmazásáról és összeférhetetlenségének eseteiről szóló jogszabályt. Változás, hogy a Magyar Nemzeti Bankról és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló jogszabály is kétharmados lesz. A bírósági, ügyészségi szervezetről és az Alkotmánybíróságról változatlanul minősített többséget igénylő törvény rendelkezik majd, ahogy a helyi önkormányzatokról, az Állami Számvevőszékről, a honvédségről, a rendőrségről és a nemzetbiztonsági szolgálatokról is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.