Elfogták a minszki metrórobbantás elkövetőjét és bűntársát

Őrizetbe vették a hétfői, 12 halálos áldozatot követelő minszki metrórobbantás fő gyanúsítottját – jelentette be a fehérorosz főügyészség szerdán.

Andrej Sved, a főügyészség vezetőjének a helyettese, a nyomozás irányítója újságíróknak elmondta, hogy rendőrkézre került egy másik személy, az elkövető bűntársa is a terrorcselekménnyel kapcsolatban. Mindketten fehérorosz állampolgárok, 1986-os születésűek, büntetlen előéletűek, és minden kétséget kizáróan régóta ismerik egymást. Vallomásaik alapján közük volt egy korábbi, 2005-ben Vityebszkben történt robbantáshoz és a 2008 júliusában Minszkben elkövetett függetlenség napi pokolgépes merénylethez.

Ezeket az értesüléseket azonban még ellenőrizni kell – mondta a nyomozást vezető ügyész.

Sved elmondta: a metró biztonsági kameráinak a felvétele alapján bukkantak a gyanúsított nyomára. A képkockák tanúsága szerint az elkövető a Kupalovszkaja állomásra érkezett. Innen sétált át az Oktyabrszkaja állomásra, ahol a peron egyik padja alá egy csomagot helyezett el, majd továbbment, miközben kezével zakójának zsebében matatott. Ezt követően következett be a detonáció, amely a 12 halálos áldozaton túl több mint 200 embert megsebesített: az állomásra akkor érkezett meg éppen egy zsúfolt szerelvény, amelyből tódultak ki az utasok.

Anatolij Kuljasov fehérorosz belügyminiszter korábban azt jelezte, hogy a nyomozószervek feltételezése szerint a házi készítésű pokolgépet távirányítással hozták működésbe.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.