Magyarországon a dohányosok fele letenné a cigit, de…

A dohányzásról való leszokásban az utolsók között van Magyarország. Csupán a 27. a dohányzásról való leszokásban egy 31 országot vizsgáló felmérés szerint. A “Dohányzás vagy Egészség” nemzetközi konferencián kiderült, hazánk az utóbbi öt évben 12 helyet esett vissza a rangsorban.

Jelentősen javíthatunk a pozíciónkon, ha a parlament elfogadja a dohányzás szigorításáról szóló törvénytervezetet, és a zárt nyilvános helyeken betiltanák a cigarettázást – véli Heintz Tamás, a javaslat egyik beterjesztője. A szigorúbb szabályozással ráadásul szakemberek szerint több tízezer ember életét lehetne megmenteni. Heintz Tamás a Krónikának elmondta: a nemdohányzók érdekei mellett a hárommillió dohányos védelmében is hoznának olyan módosítást, amely csökkenti a hozzáférést és a dohányzás lehetőségét.

A dohányosok ellen szól, az a nemdohányzók védelmében szükséges – tette hozzá az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiumának elnökhelyettese. Magyarországon a felnőttek 35 százaléka dohányzik, következésképpen 65 százalékuk nem dohányzik, tehát az ő érdekeiknek a védelméről van szó.

Nem elég csak a tiltás, a leszokás támogatására is szükség van – ezt már Vajer Péter háziorvos mondta a Krónikának. Míg ugyanis a legújabb felmérés szerint a dohányosok fele szeretné letenni a cigarettát, ez önerőből csak minden huszadik embernek sikerül. Emlékeztetett rá, több európai országban csak ezzel együtt sikerült eredményt elérni. Kiépítették a leszokás támogatásnak a rendszerét, vagy éppen különböző leszokást segítő, bizonyítottan hatékony módszereket tettek elérhetővé a dohányosok számára.

A szakember nagyon fontosnak tartja, hogy ha az egyik oldalon korlátozzák a dohányzás esélyét, akkor a másik oldalon segíteni kell a dohányosokat abban, hogy letegyék a cigarettát.

Magyarországon már sikeresen működik a Dohányzásról Leszokást Támogató Központ, de ezt a kezdeményezést bővíteni kellene. A szakma szerint szükség lenne egy, az egész országot behálózó rendszer kiépítésére. (hirado.hu, Forrás: MR1 Kossuth Rádió)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.