Japán: Újabb földrengés Fukusima körzetében

Heves, 7,1-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Japán északkeleti részét, amelynek következtében a hatóságok szökőárriadót rendeltek el. A rengés Tokióban is érezhető volt.

Kimenekítették a dolgozókat a japán Fukusima-1 atomerőmű külső területéről – közölte a létesítményt üzemeltető vállalat. A Tepco tájékoztatása szerint a rengést követően nem tapasztaltak rendellenességet a nukleáris erőműben.


 

Jelentősen csökkent egy újabb radioaktív sugárzás kockázata

Jelentősen csökkent egy újabb, nagyobb mértékű radioaktív szivárgás kockázata a megsérült japán atomerőműben – közölte hétfőn Edano Jukio japán kormányszóvivő.

Edano szerint a helyzet romlásának kockázata is jelentősen kisebb lett. A japán kormány szerint megfelelő a kabinet rendelete a lakosság evakuálásáról a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetéből, de egyelőre nincs végleges döntés arról, hogy kötelező érvényűvé teszik a kitelepítést onnan.

A japán jegybank elnöke közölte vasárnap, hogy a természeti csapás nem fenyegeti az ország pénzügyi rendszerének stabilitását, de negatív hatása még néhány hónapig érezhető lesz a nemzetgazdaságban, elsősorban az iparban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.