Kínai figyelmeztetetés az Egyesült Államoknak

Peking felszólította Washingtont, hogy ne avatkozzon be az ország belügyeibe, az emberi jogok védelmének ürügyén.

Kína és az Egyesült Államok eltérő nézeteket vall az emberi jogok kérdésében, amiről Peking kész megbeszélést folytatni az egyenlőség és kölcsönös tisztelet alapján – hangoztatta Hung Lej külügyi szóvivő. Hozzátette: Peking ugyanakkor határozottan ellenzi, hogy ezek ürügyén beavatkozzanak az ország belügyeibe.

A kínai kormány nagy fontosságot tulajdonít az emberi jogok védelmének – jelentette ki a szóvivő, hozzátéve: a folyamatos gazdasági növekedés mellett, az egyre fejlődő demokrácia és jogrendszer keretei között Kína valamennyi etnikai csoportja széles körben élvezheti a jogait.

A szóvivő figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy jobb lenne, ha a saját emberi jogi ügyeivel törődne, ahelyett, hogy “az emberi jogok szószólójaként” lép fel. “Az Egyesült Államoknak be kell fejeznie beavatkozását más országok belügyeibe az emberi jogokról szóló jelentéssel” – húzta alá a kínai külügyi szóvivő.

Hung azt követően szólalt meg, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma – a világ országait értékelő – éves jelentésében bírálta az emberi jogok helyzetét Kínában. (hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.