Meghalt Komlós Juci színművész

Életének 93. évében kedden elhunyt Komlós Juci, a nemzet színésze, Jászai Mari-díjas és érdemes művész – tájékoztatta az MTI-t szerdán a Nemzeti Színház. Jászai Mari-díjjal 1957-ben tüntették ki, három évvel később érdemes művész címet kapott, 1998-ban beválasztották a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjai közé.

2002 márciusában, Lukács Margit eltávozását követően a Nemzet Színésze cím birtokosa lett. Több filmben szerepelt, többek között a Semmelweisben, a Rokonokban, Az aranyemberben, a Mire megvénülünkben, a Különös házasságban, a Lányarcok tükörben című produkcióban, a Beszélőben és A megfelelő emberben. A Szomszédok című teleregényben mindenki Lenke nénije lett.

Komlós Juci 1919. február 10-én született Szabadkán. 1935-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színészképző iskoláját, pályáját még abban az esztendőben a Király Színházban kezdte. Játszott Szegeden, Miskolcon, az Operettszínházban, 1947 után a Művész, a Magyar Színházban, a Vidám Színpadon, 1957-től a József Attila, 1965-től a Thália Színházban.

Pályája kezdetén szubrett- és naívaszerepeket alakított, később kiváló karakterszínésznő lett; játékát könnyedség, természetesség és érzelmi gazdagság jellemezte. A néma levente Ziliája, a Hamlet Ophéliája és a Koldusopera Pollyja, A szókimondó asszonyság Katája, a Légy jó mindhalálig Nyilas Misije, a Kaméliás hölgy Margitja volt.

Komlós Juci búcsúztatására szűk családi és baráti körben kerül sor.

Horváth Ádám: Komlós Juci felkészült és pontos művész volt
Horváth Ádám rendező elmondása szerint Komlós Juci mindig felkészült, rendkívül pontos művész volt. Mint a Szomszédok író-rendezője felidézte, a televíziós sorozatot megelőzően többek között a Mire megvénülünk című hatrészes Jókai-feldolgozásában dolgoztak együtt a színművésszel. “Nagy barátság volt” – fogalmazott.

Komlós Juci az elejétől a végéig, azaz 1987-től 1999-ig játszott a Szomszédokban; Zenthe Ferenccel – mint Lenke néni és Taki bácsi – szimbólumaivá váltak a teleregénynek.

“Amikor az elején a szereposztást csináltam, csak bennük voltam biztos, a többiekben még nem. Mindketten boldogan vállalták, akkor még nem hittük, hogy tizenhárom évre” – emlékezett a sorozat alkotója. Horváth Ádám hozzátette: a színművész addigra már abbahagyta a szakmát, ezért a Szomszédok ilyen értelemben színészi “feltámadás” volt számára.

“Milyen volt vele együtt dolgozni? Tüneményes. Először is mindig felkészült volt, másodszor rendkívül pontos: kézzel kijegyzetelte a forgatókönyvből a saját szövegét, végszóval. Egy hangnyi nézeteltérés köztünk tizenhárom év alatt nem volt. Valami hihetetlen türelemmel, szelídséggel, komolysággal és szorgalommal csinálta a forgatásokat, és nagyon szerette” – szólt egykori munkatársáról és barátjáról Horváth Ádám.

A sorozat 1999-es befejezése után a rendező ritkábban, felesége, Csűrös Karola rendszeresen látogatta Komlós Jucit. “Én sem az érdeklődés hiánya miatt maradtam távol, hanem mert Jucika nem nagyon szerette, hogy látszik rajta a betegsége” – árulta el.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.