Májustól Széchenyi nevét viseli az Akadémia előtti tér

Roosevelt volt amerikai elnök helyett Széchenyi István nevét viseli május 5-étől a Magyar Tudományos Akadémia előtt álló tér a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében. Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester javaslatát a kormánypártok mellett a Jobbik és az LMP-frakció is támogatta.

Az MSZP nem szavazta meg az előterjesztést, mert “pótcselekvésnek” tartja az átnevezést. A tér átnevezését az Akadémia elnöke, Pálinkás József javasolta a főpolgármesternek, és az V. kerületi képviselő-testület is támogatta az indítványt.

Rogán Antal fideszes fővárosi képviselő, V. kerületi polgármester arra is emlékeztetett, hogy a térnek korábban öt-hat elnevezése is volt, így például Ferenc József nevét is viselte.

Tarlós István előterjesztésében azzal indokolta a tér átkeresztelését, hogy ahhoz a “legnagyobb magyar” ezer szállal kötődik. Utalt arra, hogy az átnevezést 1991 óta számos civil szervezet és lokálpatrióta is javasolta.

Emlékeztetett, hogy Széchenyi István gróf 1825-ben birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a tudományos akadémia létrehozására. A térhez csatlakozik a Lánchíd, Budapest első állandó hídja, melynek építését a gróf kezdeményezte. A tér végében áll Széchenyi István szobra.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.