Az MTV és a Duna Televízió hírműsorainak gyártását összevonták

Összevonták a Magyar Televízió és a Duna Televízió hírműsorainak gyártását, hétfőtől egy helyszínről, az MTV Kunigunda utcai gyártóbázisáról sugározzák a híradókat, amelyek megtartják eddigi arculatukat.

Élő Gábor, az MTI Hírcentrum vezetője a közös gyártással kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, minden munkatárs ugyanazt a feladatot látja el, amit eddig, de a párhuzamosságokat megszüntették. A stábautók egy helyszínről indulnak, a szerkesztőségek is egy helyen vannak, az adásokat pedig egy stúdióból sugározzák.

Mindegyik műsor megtartja a saját arculatát, tematikáját, de lesznek olyan tudósítások, amelyeket mostantól két stáb helyett egy fog készíteni. A hírműsorok eddigi hangsúlyait is megtartják, így általában egy stáb két tudósítást készít egy eseményről, de lehetőség van arra is, hogy mindkét híradóban ugyanaz a beszámoló kerüljön adásba – mondta. Azokat, akik eddig a Duna Televíziónál dolgoztak a hírműsorokban, szinte kivétel nélkül átvették – tette hozzá.

Hétfőtől változott a híradók műsorvezetői beosztása, ezentúl két műsorvezető-páros váltja egymást hetente – tudatta az MTV közleményben az MTI-vel. Hétfőn este Szöllősi Györgyi és Alföldi Zoltán köszönti a nézőket, a következő héten pedig Varga Edit és Gulyás István vezeti majd a Híradót. A hétvégi híradók műsorvezetője Acél Anna lesz.

E hét végén bemutatkozik az MTV új, heti, 50 perces politikai magazinja, a Vasárnap Este is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.