Áprilistól több pénzt kaphatnak a háziorvosok

Hatályba lépett április elsején az új háziorvosi indikátorrendszer, így emelkedhet a háziorvosok bevétele, és magasabb színvonalú lehet az ellátás – közölte az egészségügyért felelős államtitkárság hétfőn az MTI-vel.

Az új szabályozás értelmében módosult a háziorvosi szolgálatok munkájának mérésére, értékelésére szolgáló úgynevezett indikátorrendszer. A módosítással jelentősen nő a háziorvosok – indikátorokhoz kötött – jutalmazása, mivel az erre szánt keret havi 100 millió forintról 250 millióra emelkedik. Így egy adott praxis – teljesítményének függvényében – átlagosan havi ötvenezer forint többletbevételhez is juthat.

Az államtitkárság szerint ennek köszönhetően a háziorvosok munkakörülményei is javulnak majd, ezáltal az egész betegellátó-rendszer színvonala emelkedni fog.

Példaként kiemelték, hogy a felnőtt és a vegyes körzetek értékelésekor fontos szempont lesz az influenza elleni védőoltásban részesülő 65 év felettiek aránya; a népegészségügyi célú, szervezett emlőszűrésen a megelőző két évben részt vevő 45-65 éves nők száma; továbbküldési arány a szakellátásba; valamint az antibiotikum-kezelés gyakorisága a felnőtt lakosság körében.

Az új rendszerben a háziorvosok abban is érdekeltté válnak, hogy költséghatékony gyógyszereket írjanak fel. Újdonság az is, hogy bizonyos gyógyszermennyiség felírása felett “gyógyszerfelírási visszajelzési rendszert” is bevezetnek. A szaktárca szerint ez biztosítja, hogy a háziorvosok rövid időközönként, dokumentálható módon visszajelzést kapjanak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól gyógyszerfelírási gyakorlatuk alakulásáról, az általuk felírt gyógyszerek mennyiségéről.

A módosítással a háziorvosi praxisok minősítése is komplexebben történik majd, mivel a háziorvosok saját jelentései mellett a kórházak és szakrendelők adatait is figyelembe veszi az egészségbiztosító.

Az egységes indikátorrendszert 2009 első felében vezették be a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatok által végzett ellátás ösztönzésére – emlékeztet a közlemény. Az elmúlt két év tapasztalataira, valamint a nemzetközi tendenciákra alapozva a háziorvosok teljesítményének hatékonyabb értékelésére vezette be áprilistól a szaktárca az új indikátorokat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.