Közzétették az Eichmann-per szigorúan titkos dokumentumait

Első ízben tett közzé a világhálón Izrael Adolf Eichmann náci háborús bűnös peréről szóló szigorúan titkos dokumentumokat abból az alkalomból, hogy közeleg a jeruzsálemi eljárás kezdetének 50. évfordulója.

A nyilvánosságra került papírok között az Eichmann elrablásáról és a büntetőeljárásról szólók is szerepelnek. Az izraeli állami levéltár “Pillantás Adolf Eichmann elfogása és pere mögé” címmel tette elérhetővé a világhálón a tucatnyi történelmi dokumentumot, közte a náci háborús bűnös és német ügyvédje, Robert Servatius megbeszéléseinek – héber nyelvű – jegyzőkönyvét, Eichmann kézzel írt emlékiratainak kivonatát, valamint Götzen (Bálványok) című önéletrajzi beszámolóját.

A zsidók millióinak deportálását megszervező Eichmann 1960 decemberében például arról beszélt jogi képviselőjének, hogy a börtönben jó a koszt, és egészségi állapota – eltekintve “néhány szívrohamtól” – kielégítő. Nem vetették alá kínzásnak, jól bánnak vele – derül ki a jegyzőkönyvből.

A dokumentum szerint Servatius a találkozó alatt megkérdezte az egykori magas rangú tisztet, hogy a náci rezsim hatalma idején látott-e gázkamrát. Eichmann erre azt válaszolta, egy alkalommal felkeresett egy kisebb gázkamrát, de nem olyan nagyot, amely megsemmisítésre szolgált volna. A háborús bűnös ugyanakkor hozzátette, “egy halom hullát látott, akiket nyilvánvalóan megmérgeztek”.

Az ügyvéd arra is rákérdezett, hogy megbánta-e tetteit, mire Eichmann azt válaszolta, teljesen tiszta a lelkiismerete, nem ölt meg senkit, és csak felülről érkező parancsokat követett. A náci uralom összeomlása után azonban “teljesen más szemmel” látta a múltat – fogalmazott képviselőjének.

Adolf Hitlerről beszélve Eichmann azt mondta, tisztelte a Führert. Hitler azonban csak a nemzetközi pénzügyi körök bábfigurája volt – vélekedett. Egy 1960. december 22-i megbeszélésen Eichmann impulzívnak írta le Hitlert, aki szerinte jó agitátor volt, de nem államférfi. “Dühkitörései alkalmával alig türtőztette magát” – mondta a jegyzőkönyv alapján. Hitlert nem tanácsadók, hanem parancsteljesítők vették körül, akik nem mertek ellent mondani ötleteinek.

Eichmann elrablásáról is szólt, mint fogalmazott, lenyűgözte az izraeli akció, amely rendkívül “sportosan” zajlott és pontosan tervezett volt. Az ügynökök különösen ügyeltek arra, hogy ne okozzanak sérülést neki – mondta ügyvédjének.

Adolf Eichmann a II. világháború után Argentínában élt álnéven, az izraeli titkosszolgálat emberei 1960. május 11-én rabolták el Buenos Airesből. A háborús bűnökkel vádolt náci tiszt pere 1961. április 11-én kezdődött Jeruzsálemben, az ítélethozatal után 1962. május 31-én felakasztották. Ez volt az egyetlen alkalom a zsidó állam történetében, hogy halálos ítéletet hajtottak végre.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.