Guantánamón állítják bíróság elé a szeptember 11-i támadás kitervelőjét

Polgári bíróság helyett Guantánamón, katonai esküdtszék előtt fogják tárgyalni a 2001. szeptember 11-i terrortámadás kitervelésével kérkedő Kálid Sejk Mohamed perét – jelentették be hétfőn Washingtonban.

Barack Obama amerikai elnök március 7-én törölte el az új pereknek a kubai területen találgató guantánamói haditengerészeti bázison történő beindítására vonatkozó tilalmat. Az amerikai elnök ezt azzal indokolta: a kongresszus költségvetési határozatával megakadályozta, hogy a foglyokat amerikai területen, polgári bíróság állítsák. Ugyancsak a kubai területen lévő támaszponton állítják majd Mohamed négy cinkosát, Valid bin Attast, Ramzi Binalsibhet, Ali Abdul Aziz Alit és Musztafa Ahmed al-Havszavit.

A döntésről egyelőre névtelenül nyilatkozó tisztségviselők után a hivatalos bejelentést a nap folyamán Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter fogja megtenni.

Az amerikai legfelsőbb bírósága hétfőn elutasította három guantánamói fogoly fellebbezését, öt további – ujgur nemzetiségű – fogoly esetében pedig elvetette beadványuk megvizsgálását. Az utóbbiak azt akarják elérni, hogy az Egyesült Államokban maradhassanak.

A fellebbezést kérvényező három külföldi – két jemeni és egy kuvaiti – már kilenc éve raboskodik Guantánamón. A foglyok külön-külön kérték a washingtoni fellebbviteli bíróság számukra kedvezőtlen döntéseinek felülvizsgálatát. Mindhárman tagadják, hogy harcoltak volna Afganisztánban.

A guantánamói börtönökben jelenleg 172 fogoly van.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.