Elutasítják a líbiai felkelők a Kadhafi-fiúk ajánlatát

A líbiai felkelők elutasították Moammer Kadhafi líbiai vezető két fiának állítólagos ajánlatát, amely szerint apjuk távozna a hatalomból, hogy megnyissa az utat a demokráciába való átmenet előtt. Az elképzelés szerint a folyamatot Kadhafi második legidősebb fia, Szaif al-Iszlám vezényelné le.

Az ajánlatról a The New York Times című tekintélyes lap közölt értesülést vasárnap internetes oldalán diplomáciai és líbiai hivatalos forrásokra hivatkozva. “Az Átmeneti Nemzeti Tanács teljes egészében elutasítja ezt az elgondolást” – tudatta szóvivője útján a líbiai felkelők által létrehozott vezető testület. “Kadhafinak és fiainak távozniuk kell, csak ezután kezdődhet bármilyen diplomáciai tárgyalás” – mondta a szóvivő.

“Hogyan lehetne úgy tárgyalni, hogy fegyvert szegeznek ránk?” – tette föl a kérdést.

Közben hétfőn is folytatódtak a harcok a Tripolitól mintegy 800 kilométerre keletre fekvő Brega városánál. Megfigyelők szerint a lázadók – miután szegényes felszereltségüket nagy lelkesedéssel pótolva előrenyomultak egészen a Tripolitól alig több mint 500 kilométerre lévő Ben Dzsavádig, majd ugyanilyen gyorsan visszaverte őket a Kadhafihoz hű erők offenzívája -, ezúttal szervezettebben, felkészültebb parancsnokok irányításával és nagyobb tűzerővel nyomulnak előre.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.