Újból meggyalázták a vereckei honfoglalási emlékművet

Az emlékműre horogkereszteket és UPA (Ukrán Felkelő Hadsereg) feliratokat mázoltak. Az ungvári magyar főkonzulátus feljelentést tesz az ügyben.

Kárpátalján a napokban ismét meggyalázták és tovább rongálták a vereckei magyar honfoglalási emlékművet, amelyre ezúttal fehér festékkel önkényuralmi jelképeket mázoltak.
Azt, hogy a Vereckei-szorosban álló magyar emlékjelet – másfél hónapon belül már másodszor – megrongálták, egy a helyszínre látogató magyarországi turistacsoport tagjai vették észre még március 27-én. Az esteről azonban csak hazatérésük után, szombat este számoltak be az interneten. E szerint a megérkezésükkor még teljesen friss volt a honfoglalási emlékműre és kikövezett előterére kent festék, sőt az üres festékes dobozok is a helyszínen voltak. Mint írták, ekkor még folyt az a rendezvény, amelyet a szélsőjobboldali Szvoboda párt – amelynek Kárpátalja megyei vezetői gyújtották fel februárban a magyar emlékművet – tartott az 1939-ben kivégzett ukrán fegyvereseknek állított emlékműnél, a magyar emlékjel közelében.

Vasárnap a helyszínen még látszottak a magyar emlékműre és a közepén álló, fekete “oltárkőre” kent horogkeresztek és egy hatalmas, valamint egy kisebb, magyar és ukrán betűkkel felmázolt UPA (az Ukrán Felkelő Hadsereg rövidítése – a tudósító megj.) felirat nyomai. A horogkereszteket és a feliratot időközben festékoldóval lemosták. Az emlékjel meggyalázói tovább rongálták a hét tömbből álló emlékmű tavaly márciusban megbontott alsó sarkait és nagyobb darabokat törtek le az oltárkőből is: a burkolatról lefeszített terméskőlapok és az oltárkőből letört márványdarabok a közelben hevernek.

Az emlékműgyalázásról a helyszínen tájékozódtak az ungvári magyar főkonzulátus munkatársai. Szalipszki Endre konzul a Távirati Iroda érdeklődésére elmondta, hogy a külképviselet vasárnap reggel értesült a történtekről. A magyar konzul szomorúnak nevezte, hogy ismét meggyalázták a honfoglalási emlékművet. Mint mondta, az ilyen cselekedetek nem csak helyben, Kárpátalján okoznak feszültséget, hanem általában rontják a magyar-ukrán viszonyt is. Szalipszki Endre hozzátette: az ungvári magyar főkonzulátus rendőrségi feljelentést tesz a vereckei magyar emlékmű ismételt megrongálása ügyében is.  (hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.