Folytatódik a Mindentudás Egyeteme a Magyar Televízióban (program-link)

Április 4-én folytatódik a Mindentudás Egyeteme a Magyar Televízióban. Az első adásban Barabási Albert-László tart előadást Amit ma megtehetsz, megteszed holnap is címmel – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap csütörtökön az MTI-vel.

“Kibővült adásokkal folytatódik a Mindentudás Egyeteme a Magyar Televízióban. A 16 héten át, elsőként jövő hétfőn látható tudományos ismeretterjesztő sorozat újabb szemeszterében már nemcsak tudományos előadásokat, hanem ismeretterjesztő filmeket és kerekasztal-beszélgetéseket is láthatnak egy-egy témáról az érdeklődők” – olvasható a közleményben.

A Mindentudás Egyeteme 2.0 idei 48 adásában 16, közérdeklődésre számottartó témakört mutatnak be az előadásokra felkért, nemzetközi szinten is elismert magyar kutatók.

“A korábban megkedvelt előadások mellett új tartalmakkal bővül a Mindentudás Egyeteme. Az MTV képernyőjén folytatódó sorozat legfontosabb újdonsága, hogy a hétfő délutánonként látható előadásokat másnap tudományos ismeretterjesztő filmek követik az adott téma kutatásáról és gyakorlati megvalósításáról. Harmadnap, szerdánként pedig az előadás témájának a tudományon túlmutató, társadalmi, erkölcsi vagy világnézeti összefüggéseiről láthatnak kerekasztal-beszélgetést az érdeklődők” – közölte Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szóvivője.

A sorozat 50 perces adásait hétfőtől szerdáig, 14.30-tól vetíti az m1, és még aznap este, főműsoridőben, 20.30-tól ismétli az m2.

A közlemény szerint hetente három napon át, tudományos szempontból, gyakorlati oldalról és tágabb összefüggéseiben ismerhetnek meg olyan témaköröket az MTV nézői, mint az emberi viselkedés, a lelki egészség, az alvás, az öröklődés, az őssejtek kutatása, de szó lesz a véges ásványi nyersanyagkészletről, az energiaellátás biztonságáról, az éghajlatváltozásról, a részecskefizikáról és a Földön kívüli élet tudományos vizsgálatáról is.

A Mindentudás Egyeteme 2.0 honlapján (http://mindentudas.hu/) valamennyi előadásról és előadóról bőséges információkat találnak az érdeklődők, ugyanitt az előadássorozat korábbi szemeszterei is elérhetők.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.