Süllyedőben, de megtartják a Titanic filmfesztivált (program-link)

Az állami támogatások elmaradása miatt a tervezetthez képest két nappal rövidebb lesz, de megrendezik a 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált április 8. és 16. között Budapesten.

A hatodik éve versenyfesztiválként működő Titanicot komoly anyagi nehézségek elé állította az, hogy idén sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem támogatja “sem erkölcsileg, sem anyagilag”, a korábbi években jelentős támogatást biztosító Magyar Mozgókép Közalapítvány forrásait pedig zárolták. Így a Titanic korábbi költségvetésének több mint harmadától esik el – áll a szervezők által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

Mint azonban a kommüniké hangsúlyozza, a Titanic megrendezéséről alig két héttel a fesztiválkezdet előtt, több mint fél éves előkészítő munka és rengeteg ráfordított költség után nem kívántak lemondani. A költségek minimalizálása érdekében azonban a fesztivál két nappal rövidebb lesz, jelentősen csökken a bemutatott filmek száma, és kevesebb lesz a vetítés is, így lesznek alkotások, amelyeket az eddigiektől eltérően a fesztivál ideje alatt csak egyszer láthat a közönség.

Minisztériumi támogatás híján a Titanic pillanatnyilag nem tudja felajánlani a fesztivál fődíjával járó 10 ezer eurós jutalmat sem. Kevesebb lesz a külföldi vendég, kisebb a Titanicon dolgozó stáb, és a szerényebb külsőségek mellett kevesebb nyomtatott kiadvány és fizetett hirdetési felület biztosít megjelenési lehetőséget a fesztiválnak – sorolják a szervezők.

A közlemény szerint a Titanic programjában idén 20 ország 52 alkotása – köztük több nemzetközi premier – szerepel, és számos filmet elkísér az alkotója is. Ezúttal is lesznek közönségtalálkozók, szakmai programok, éjszakai vetítések, és a Titanic történetében először meglepetésfilm is szerepel a fesztivál kínálatában.

A részletes program csütörtöktől található meg a www.titanicfilmfest.hu honlapon.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.