MSZP: a kormány védje meg a devizahiteleseket!

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy tegyen azonnali és határozott, érdemi lépéseket a devizahiteles családok megmentéséért, valamint a tömeges hitelbedőlések elkerülése érdekében hagyjon fel eddigi “hitelrontó” politikájával, és egy, a Bajnai-kormányéhoz hasonló felelős gazdasági kormányzással stabilizálja a forint árfolyamát.

Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja közleményében azt írja, a Fidesz-KDNP tavaly nyár óta ígéri, hogy kisegíti a miatta bajba került, devizában eladósodott másfél millió családot. A kormány “semmittevésének egyenes következményeként mára rekord-népszerűtlenségnek örvend a hitelesek körében” – fogalmaz a politikus.

Katona szerint a probléma halogatásának igazi árát az önhibájukon kívül bajba került családok fizetik meg. Bár a kormány “a törlesztőrészletek tavaly nyári megugrása után szinte azonnal segítségnyújtást (konkrétan Nemzeti Eszközkezelő Társaságot) ígért a bajba jutottaknak, a mai napig nem tett semmit az +elszállt+ jelzáloghitel-konstrukciók rendezésére hivatott intézmény létrehozása érdekében” – érvel.

Közli, hogy már több mint 120 ezer olyan család van Magyarországon, amelynek több mint 90 napos részletfizetési tartozása van. Közülük több tízezret fenyeget a kilakoltatás réme, miután a Fidesz-KDNP a még a Bajnai-kormány által elrendelt kilakoltatási moratóriumot legutóbb úgy hosszabbította meg, hogy az több 100 ezer családra nem vagy nem feltétlenül vonatkozik – írja Katona Tamás.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.