Piros lapos MSZP-demonstráció a Fidesz székháza előtt

A szocialista párt Wittner Mária fideszes képviselő Horn Gyulára tett kijelentései ellen tiltakozott.

A demonstráción – amelyen mintegy százötvenen vettek részt – Horváth Csaba, a párt budapesti szervezetének elnöke azt mondta: futballos hasonlattal élve azoknak mutatnak fel piros lapot, akik a Parlamentben a legdurvább, legaljasabb kijelentésektől sem félnek, és piros lapot mutatnak a demokrácia megcsúfolóinak is

Úgy fogalmazott: nem ült még olyan képviselő a Parlamentben, aki egy másik képviselő halálát kívánta volna, ezzel Wittner Mária túlment minden határon. Hozzátette: a Fidesz nemhogy nem határolódott el a képviselő kijelentéseitől, hanem megvédte azokat, és ezzel a saját politikájáról mondott értékítéletet. Ha a Fidesz tovább védi Wittner Máriát, akkor azonosul azokkal az aljas kijelentésekkel és eszmékkel, amelyekkel méltatlanná válik az ország vezetésére.

A tüntetésen a demonstrálók között Horváth Csaba beszéde közben vita tört ki, de atrocitás nem történt, a demonstráció a politikus beszéde után rendbontás nélkül véget ért. A résztvevők a náluk lévő piros lapokat – amelyeket Horváth Csaba beszéde alatt többször meglobogtattak – a székház ajtajára és ablakaira tűzték.

Az ügy előzménye, hogy Wittner Mária múlt héten a Parlamentben Novák Előd felszólalására reagálva – amelyben a jobbikos politikus arról beszélt, hogy Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint a jelenlegi kormánypártok – hóhérnak nevezte a volt szocialista kormányfőt, majd úgy folytatta: “most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvédkórházban, mert képtelen meghalni”.

(hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.