Az államfő és az Ab elnöke az új alkotmányról tárgyaltak

A valamennyi törvényre kiterjedő utólagos alkotmányossági vizsgálat lehetősége a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka, ezért annak korlátozását ideiglenesen sem indokolt fenntartani – hangsúlyozta az Alkotmánybíróság elnöke, amikor hétfőn találkozott Schmitt Pál államfővel a Sándor-palotában.

Az Alkotmánybíróság MTI-nek megküldött közleménye szerint hétfő délután a Sándor-palotában találkozott Schmitt Pál államfő és Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke. A találkozó témája a formálódó új alkotmány volt. Paczolay Péter ismertette az Alkotmánybíróságra vonatkozó tervezett szabályozással kapcsolatos, az Országgyűlésben is kifejtett álláspontját.

Az Alkotmánybíróság elnöke ismét rámutatott arra, hogy a valamennyi törvényre kiterjedő utólagos alkotmányossági vizsgálat lehetősége a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka, ezért annak korlátozását ideiglenesen sem indokolt fenntartani.

Schmitt Pál kifejezte abbéli reményét, hogy az Alkotmánybíróság jogosítványai nem sérülnek, és az új alaptörvény generációkon keresztül szolgálja az emberek jogainak védelmét – olvasható a közleményben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.