Tarlós István nem érti a „szemöldök tarkóra szaladásának” okát: Bukarestnek sem piros-fehér-zöld a zászlaja

A főpolgármester nem érti a „szemöldök tarkóra szaladásának” okát, amikor a Moszkva tér átkereszteléséről, vagy a budapesti zászlók színének megváltoztatásáról esik szó.

Két előterjesztés kapcsolódik Sztálin díszpolgárságához: az egyik a cím adományozásáról szól, ezt még Kádár János írta alá, a másik 2004-ben született, egy fideszes előterjesztés, mely megvonta volna az elismerést, csakhogy ezt a szocialista-szabad demokrata többség leszavazta – jelentette ki Tarlós István a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A főpolgármester azt állította: a Városházán most mosásban vannak a zászlók, azért nem látni őket. Elismerte, hogy neki nem tetszenek a fővárosi zászlók színei, de – mint mondta -, csak egy szavazata van, az ügyben olyan szakemberek tanácsai alapján döntenek majd, akik nem hordanak a zsebükben párttagkönyvet. Arra a felvetésre, miszerint azért akarja megváltoztatni a budapesti zászlók színét, mert azok a román lobogóra emlékeztetnek, Tarlós azt válaszolta: szerinte az ügyben nincs ok sértődésre, mert Bukarestnek sem piros-fehér-zöld a zászlaja. Hasonlóképp értetlenségét fejezte ki, amiért a Moszkva tér tervezett átkeresztelése kapcsán egyeseknek – mint fogalmazott – tarkóra szalad a szemöldökük.

Beszélt arról is, hogy egy, a Szabadság térhez közeli kis tér kapja majd a Roosevelt nevet. Az egyik újságíró kérdésére, miszerint a Magyar Nemzet Bank és a Bank Center közötti térről van-e szó, a városvezető azt válaszolta: lehet, hogy igaza van.

A főpolgármester leszögezte: hajléktalanellátásról két profi szervezettel, saját intézményünkkel és a Máltai Szeretetszolgálattal kötnek szerződést, ezeknek joga lesz bármilyen más civil szervezettel megállapodni feladatok ellátásáról. Hangsúlyozta: fontos, hogy ne 15-20 felé forgácsolódjon szét a forrás, ami idén sem lesz kevesebb, de hatékonyabb lesz annak a felhasználása.

Tarlós visszautasította, hogy embertelenül bánnának a hajléktalanokkal. Kiemelte: 600 új munkahelyet létesítettek a számukra, míg 20 év alatt az „okosok” csak odáig jutottak, hogy az aluljáróban hagyták őket. (hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.