A líbiai kormány tárgyalna a lázadókkal

Tripoli kész elfogadni az Afrikai Unió “útitervét”: tárgyalna a lázadókkal, és eleget tenne reformköveteléseiknek, hogy véget vessen az ellenségeskedésnek – mondta Abdul-Ati al-Obejdi egykori líbiai miniszterelnök egy pénteki tárgyaláson az AU székhelyén, Addisz-Abebában.

A volt kormányfő szerint a líbiai harcokat a szélsőségesek mellett a külföldi beavatkozása szítja. Al-Obejdi tagja annak a líbiai küldöttségnek, amely az Afrikai Unióval tárgyal Etiópiában. Előzőleg egy AU-tisztségviselő a demokratikus választásokhoz vezető átmeneti időszak szükségessége mellett érvelt.

A péntek reggel óta zárt ajtók mögött zajló ülésen az AU próbált tárgyalásos megoldást találni a líbiai válságra, s a harcok azonnali beszüntetésének, valamint a felek közötti párbeszéd megkezdésének szükségessége mellett tette le a garast.

A líbiai rezsim magas szintű küldöttséggel képviseltette magát: a találkozón négy miniszter és az Általános Népi Kongresszus főtitkára vett részt. A lázadók részéről ugyanakkor – Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár várakozásaival ellentétben – senki sem volt jelen. Musztafa Gerjáni, a felkelők szóvivője azt mondta, hogy nem tudott a megbeszélésről, amelyre az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok, az Arab Liga és az Iszlám Konferencia Szervezetének képviselőit is meghívták.

Moammer el-Kadhafi líbiai vezető küldöttsége kijelentette, hogy Tripoli hajlandó beleegyezni a tűzszünetbe, ha a nemzetközi közösség a többi felet is fegyvernyugvásra kötelezi, befejeződnek a légicsapások, feloldják a tengeri blokádot, és véget vetnek a gazdasági embargónak.

“Hajlandóak vagyunk bárkivel tárgyalni – mondta Obejdi. – Ez a mi népünk. A líbiai emberek között nincs megosztottság, csak a szélsőségesek és Líbia népe között van.”

A tripoli küldöttség szerint a líbiai válság kizárólag az afrikaiakra tartozik, és a líbiaiak az AU segítségével képesek békésen megoldani a problémákat. A Kadhafi-rezsim az Afrikai Unió költségvetésének egyik legjelentősebb befizetője; 2009-ben a líbiai diktátor viselte a szervezet soros elnöki tisztségét.

Az addisz-abebai tárgyalás célja a líbiai válság megoldási lehetőségeinek feltérképezése volt annak az útitervnek az alapján, amelyet öt AU-tagállam vezetői dolgoztak ki.

A koalíciós légi csapások csökkentették Kadhafi képességét, hogy ellenőrzést gyakoroljon szárazföldi erői felett, az észak-afrikai országból érkező értesülések szerint a líbiai vezető önkénteseket fegyverez fel a harcra – jelentette ki pénteken a Pentagonban az amerikai egyesített vezérkar igazgatója.

“Ma kapott jelentések szerint (Kadhafi) megkezdte általa önkénteseknek nevezett személyek felfegyverzését az ellenzék elleni harchoz” – mondta Willam E. Gortney altengernagy, s kétségét fejezte ki, hogy valóban önkéntesekről van-e szó.

Gortney szerint a polgári lakosság védelme egyelőre az amerikaiak feladata marad, amit később a NATO fog átvenni. A vezérkar igazgatója szerint az Egyesült Államok hadereje elsősorban precíziós fegyvereket vetett be Líbiában, Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket, valamint lézer- és GPS-vezérlésű fegyvereket. Kijelentette: nincs tudomása arról, hogy gyengített urániumot tartalmazó muníciót is használtak volna.

Gene Cretz, az Egyesült Államok volt tripoli nagykövete pénteken Washingtonban kijelentette: Washington fontolóra vette az ellenzéki nemzeti tanács elismerését, noha még akadnak jogi kérdőjelek. A diplomata elismeréssel nyilatkozott arról, hogy az ellenzék határozatot fogadott el az emberi jogok és a nők védelméről.

A kétségbeesés jele, hogy a líbiai hatóságok megpróbálják potenciális külföldi közvetítőkkel felvenni a kapcsolatot – jegyezte meg Cretz.

Ezközben az észak-afrikai ország állami televíziója bejelentette: Moammer Kadhafi líbiai vezető előlépteti a hozzá hű fegyveres erők összes tagját. A líbiai televízió nem részletezte, miként megy majd végbe az előléptetési hullám, s hogy az érintettek kapnak-e fizetésemelést vagy jutalmat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.