A brit elhárítás terrorveszélyre figyelmeztette a NATO-országokat

Terrorcselekmények veszélyére figyelmeztette a NATO-tagállamokat a brit elhárítás (MI5) a líbiai hadműveletek kapcsán. Egybehangzó csütörtöki brit lapértesülések szerint az MI5 Nagy-Britanniában élő líbiaiak egymás közötti kommunikációjának megfigyeléséből jutott arra a következtetésre, hogy a Kadhafi-rezsim rejtőzködő ügynökei merényleteket tervezhetnek a nemzetközi katonai beavatkozás bosszúja gyanánt.

A Daily Mirror című baloldali brit napilapnak a biztonsági szolgálatok egy név nélkül idézett illetékese azt mondta, hogy senki nem tudja, hány líbiai ügynök tevékenykedik Nagy-Britanniában, ám Kadhafi líbiai vezető “mindig is hatalmas terrorexportőr volt”.

A forrás szerint Kadhafi – miután most “sarokba szorították” – “ismét régi módszereihez folyamodhat” terrorcsoportok újbóli támogatásával.

Brit elhárítási források szerint fennáll az a veszély is, hogy a líbiai ügynökök megint kapcsolatba lépnek az észak-írországi britellenes milíciákkal.

A brit elhárítás már az 1970-es években tudta, hogy Kadhafi rezsimje volt az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egyik legjelentősebb fegyverszállítója. Az IRA arzenáljából nem hiányzott az egykori Csehszlovákiában gyártott, nagy hatóerejű Semtex robbanószer sem; a katolikus milícia az esetek többségében ezt is líbiai közvetítéssel “importálta”.

Az IRA az észak-írországi békefolyamat egyik legnagyobb áttöréseként 2005-ben leszerelte ugyan fegyverzetét, és közölte, hogy felhagy a fegyveres harccal, ám az MI5 több olyan szakadár republikánus milíciáról is tud, amelyek nem fogadják el a rendezést, és továbbra is merényleteket terveznek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.