MSZP: nem egyeztetett a kormány az európaktumból való kimaradásról

Az MSZP szerint nem felel meg a valóságnak Orbán Viktor kijelentése, amely szerint az ellenzéki pártok is támogatják a kormány azon szándékát, hogy Magyarország egyelőre ne csatlakozzon az euróövezet versenyképességi paktumához.

A miniszterelnök kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány úgy döntött, a következő időszakban is fenntartja az adófüggetlenséget, vagyis azt, hogy önállóan állapítsa meg az adó mértékét. Közölte: a parlamenti pártok képviselőivel egyeztetve teljes nemzeti egység alakult ki arról, hogy Magyarország ne mondjon le a független adópolitikáról, gazdaságpolitikájának középpontjában ugyanis az áll, hogy Közép-Európa, majd egész Európa legversenyképesebb adórendszerét építse fel.

Török Zsolt, a szocialisták szóvivője ezzel szemben szerdán közleményben azt tudatta az MTI-vel, hogy csak egy tájékoztatás hangzott el a kormány álláspontjáról, amelyet előzetesen nem egyeztettek az MSZP-vel.

Hasonlóan nyilatkozott korábban Scheiring Gábor, az LMP képviselője, kifejtve: az Európai Tanács ülésével kapcsolatos egyeztetésen a miniszterelnök kijelentéseivel ellentétben nem alakult ki egységes álláspont az adópolitikáról.

Szijjártó Péter közleményben reagált Török Zsolt sajtótájékoztatójára. A miniszterelnök szóvivője szerint senki nem fogalmazott meg ellenvéleményt, amikor Orbán Viktor a szokásoknak megfelelően, az Európai Tanács ülése előtt nagybizottsági ülésen tájékoztatta a parlamenti pártokat a magyar álláspontról és elmondta, hogy Magyarország nem fogja feladni adófüggetlenségét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.