Megint füst terjeng a fukusimai 2-es és a 3-as reaktor felett

Kedden reggel ismét szürkés füst kezdett dőlni Fukusima 1-es számú atomerőművének kettes és hármas reaktorblokkjából, emiatt leállították az összes helyreállítási és hűtési munkálatot. A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint a füst kiáramlása nem emelte meg a radioaktív sugárzást, de az okok tisztázásáig nem folytatják a munkálatokat.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint a Japán északkeleti részén fekvő atomerőmű 20 kilométeres sugarú körzetében a radioaktivitás szintje 1600-szorosan haladja meg a megengedett értékeket.

A kettes reaktorblokkból felemelkedő fehér füst vízgőz lehet, amely az elhasznált fűtőrudak tárolására szolgáló medencéből származik. A hármas blokk fölött is párát észleltek. Ebben a két reaktorban több robbanás történt a március 11-i földrengés és cunami óta.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint a Japán északkeleti részén fekvő atomerőmű 20 kilométeres sugarú körzetében a radioaktivitás szintje 1600-szorosan haladja meg a megengedett értékeket.

Továbbra is a hármas blokk adja a legtöbb okot az aggodalomra. A reaktor és a pihentető medence plutónium- és uránoxidból álló kevert üzemanyagot (MOX) tartalmaz, amely jóval mérgezőbb az uránalapú fűtőanyagénál. Ez a reaktorblokk rongálódott meg a leginkább a március 11-i földrengést és szökőárat követően: a múlt héten teljes egészében megsemmisült a külső épület teteje egy hatalmas hidrogénrobbanás következtében.

A japán rendőrség legfrissebb adatai szerint több mint 8900 ember vesztette életét, 12 ezer 600-an pedig eltűntek a földrengés és a szökőár következtében. Várhatóan azonban a 18 ezret is meghaladja majd a halottak végleges száma.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.