A Magyar Televízió is élőben közvetíti a magyar-holland labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt

Élőben közvetíti a pénteki Magyarország-Hollandia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt a Magyar Televízió 1-es csatornája, párhuzamosan a Sport Televízióval. A két társaság hétfői, Telkiben tartott közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a jövő kedden esedékes visszavágót szintén mindkét csatorna sugározza majd.

“Nyolc év után tér vissza a magyar labdarúgó-válogatott a közszolgálati televízió képernyőjére, oda, ahová közel fél évszázadig tartozott, oda, ahol a helye van” – mondta Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója.

Hozzátette: valamennyi közmédium kiemelt figyelemmel foglalkozik a következő egy hétben a válogatottal, az MTV mellett a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda is rendszeresen beszámol a felkészülésről.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Hollandia elleni két meccs mellett a további négy Eb-selejtező is az MTV képernyőjére kerül.

Az MTV-n 20 órától stúdióműsorral vezetik fel a találkozókat (a pénteki és a keddi meccs is 20:30-kor kezdődik), a Magyar Rádió pedig mindkét mérkőzést élőben közvetíti az mr6-on, s a találkozók alatt az mr1 Kossuth Rádió is többször is bekapcsolódik a közvetítésbe. A TeleSport esti kiadásaiban, valamint www.facebook.com/telesport oldalon hétfőtől csütörtökig tartó játékot indítanak, melynek során a magyar futball történetét jól ismerők két belépőt és értékes futballrelikviákat nyerhetnek.

Az egységes közmédia-rendszer és a legnagyobb magyar sportcsatorna a magyar-holland mérkőzések párhuzamos közvetítésére vonatkozó megállapodáson túl hosszú távú stratégiai együttműködés kialakításán is dolgozik a hazai labdarúgás érdekében – jelentette be Szabó László és Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője.

“A magyar válogatott mérkőzéseinek közvetítési jogával rendelkező Chello Central Europe Zrt. hosszú tárgyalássorozat nyomán tette lehetővé az MTV számára az Eb-selejtezők közvetítést” – mondta Máté Pál.

Schulek Csaba, a TeleSport főszerkesztője mindehhez hozzátette, az MTV az ötvenes évek vége óta több mint háromszáz válogatott mérkőzést közvetített egészen 2003-ig, a Magyarország—Lengyelország Európa-bajnoki selejtezőig. “Ezt követően a jogokat kereskedelmi televíziók vásárolták meg, azóta egyedül a 2008. szeptember 10-én játszott Svédország—Magyarország világbajnoki selejtezőt adta a Magyar Televízió. A TeleSportban meghirdetett játék is az elmúlt ötven év fociközvetítéseihez kapcsolódik majd” – mondta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.