Líbia: több mint húsz célpontot lőttek robotrepülőgépekkel az első hullámban

Amerikai és brit hadihajókról, valamint tengeralattjárókról 112 manőverező robotrepülőgépet lőttek ki, és több mint húsz líbiai célpontot találtak el szombat este a többszakaszos hadműveletek kezdetén – jelentette be Washingtonban William Gortney altengernagy.

Az amerikai védelmi minisztériumban tartott sajtóértekezleten az altengernagy közölte, hogy a líbiai légvédelmi rendszerek és stratégiai jelentőségű kommunikációs központok ellen irányultak a támadások, s valamennyi célpont a tengerpart mentén feküdt.

A parancsnokoknak 6-12 órára van szükségük ahhoz, hogy értékelést tudjanak adni a légicsapások által okozott károkról.

Öt országból – az Egyesült Államokból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Kanadából és Olaszországból – álló katonai koalíció szombaton indította el a támadást Líbia ellen. Ezzel megkezdődött a líbiai repüléstilalmi övezet létrehozását célzó Odyssey Dawn (Hajnali odisszea) kódnevű művelet, amelyre az ENSZ adott felhatalmazást az észak-afrikai arab országban a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők és a kormányellenes lázadók között kirobbant harcok miatt, a polgári lakosság védelme érdekében.

Jelenleg mintegy huszonöt koalíciós hadihajó, köztük a Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépekkel felszerelt, Stout és a Barry nevű amerikai rombolók, valamint három amerikai tengeralattjáró tartózkodik a Földközi-tengeren. Öt amerikai felderítő repülőgépet is bevontak a műveletekre. A líbiai vizekhez vezényelték a Charles de Gaulle francia atommeghajtású repülőgép-hordozót, amely vasárnap fut ki a tengerre Toulonból. Az arab országok később csatlakoznak a katonai akciókhoz.

Névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselők közölték, hogy az amerikai haditengerészet és légierő részt vesz a katonai műveletekben, de amerikai repülőgépek még nem kezdtek járőrözést a líbiai légtérben. Közlésük szerint Carter Ham tábornok, az Egyesült Államok Afrika parancsnokságának vezetője irányítja a műveletet.

Gortney altábornagy hangsúlyozta, hogy nincsenek amerikai csapatok Líbiában, és az Egyesült Államok a hadművelet logisztikai tevékenységében, például a repülőgépek utántöltésében, vállal vezető szerepet.

A francia légierő húsz vadászgépe közép-európai idő szerint szombaton 17 óra 45 perckor indította el a légicsapásokat, s tevékenységükhöz 20 órakor csatlakozott a brit és az amerikai erő. A Pentagon egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője elmondta, hogy a légicsapások elsődleges célpontjai a líbiai főváros, Tripoli, valamint Miszráta körüli légvédelmi ütegek voltak.

A líbiai állami televízió szombat esti híradása szerint Tripoliban, Miszrátában, Szirtben és Zuvarában polgári és katonai objektumokat egyaránt légicsapások értek, amelyek számos halottat és hatalmas károkat okoztak. A Tripolitól mintegy 200 kilométerre keletre fekvő Miszrátában lángokban áll egy üzemanyagtározó, s találat ért egy Tripoli közelében fekvő kórházat is.

A francia vezérkar cáfolta a líbiai televíziónak azt a hírét, miszerint a légvédelem lelőtt egy francia harci gépet.

Kadhafi fenyegetőzik
Földközi-tengeri polgári és katonai célpontok elleni támadásokkal fenyegetőzött Moammer Kadhafi líbiai vezető szombat este, válaszul a támaádsokra. A légicsapások kezdete után órákkal, az állami televízióban sugárzott beszédében közölte, hogy a fegyverraktárakat megnyitva “felfegyverzik a tömegeket” Líbia védelme érdekében.

Kadhafi a harci gépekkel és manőverező robotrepülőgépekkel indított támadásokat a “keresztesek igazságtalan agressziójának” minősítette.

A líbiai külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint Tripoli ezentúl semmisnek tekinti a Biztonsági Tanács 1973-as számú határozatát, amely egyebek között repüléstilalmi zóna létesítését rendelte el a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők és a kormányellenes lázadók között kirobbant harcok miatt, a polgári lakosság védelmében.

“Líbia, mint független ország és az ENSZ tagállama a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kérte, miután Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok részéről agresszió érte” – áll a közleményben, amelyben a líbiai vezetés a békére és a nemzetközi biztonságra való fenyegetésnek minősítette a nyugatiak katonai hadműveletét.

Hozzátették, hogy légicsapások értek több régiót az ország nyugati részén, áldozatokat szedtek a polgári lakosságból, károkat okoztak civil intézményekben, köztük országutakban, repülőterekben és kórházakban. Líbia vezetése érvénytelennek tekinti a BT 1973-as számú határozatát, és ezért “joga van légi és szárazföldi erejét önvédelemre használni, miután Franciaország megsértette a repüléstilalmi övezetet” – közölte a líbiai külügyminisztérium.

Ezen túlmenően Líbia úgy döntött, hogy többé nem működik együtt az Európai Unióval az illegális bevándorlás elleni küzdelemben – közölte az állami televízióban a biztonsági szolgálat egyik meg nem nevezett vezetője, összhangban Kadhafi korábban hangoztatott fenyegetésével.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.