Magyarország jelezte kandidálási szándékát a 2017-es atlétikai vb-re

Öt ország – köztük Magyarország – jelezte kandidálási szándékát a 2017-es atlétikai világbajnokságra – jelentette be csütörtökön a nemzetközi szövetség (IAAF). A magyar szövetség Budapestet jelölte meg lehetséges rendező városnak.

A németek Berlinnel, a britek Londonnal, a katariak Dohával pályáznának, míg a spanyolok később döntik el, melyik városuk lehetne a házigazda. A kandidálási szándékot csütörtökig kellett jelezni, a végső pályázatokat szeptember elsejéig kell eljuttatni az IAAF-hez, amely novemberben, Monacóban dönt a helyszínről.

Német részről azonban gyorsan cáfolták a pályázási szándékot. A nemzeti szövetség (DLV) jelezte, csak abban az esetben jöhetett volna szóba a kandidálás, ha nincs több európai érdeklődő az eseményre, s a DLV célja, a 2018-as Eb rendezésének elnyerése. Berlin adott otthont a 2009-es szabadtéri vb-nek.

“A magyar szövetség hosszútávú építkezésben gondolkozik, ennek része hogy akár Európa-bajnokságot, akár világbajnokságot rendezzünk, akár fedettpályán, akár szabadtéren – nyilatkozott az MTI-nek Gyulai Márton, a MASZ főtitkára.- Ahhoz, hogy felmérjük, mit kell csinálni, kik az ellenfeleink, hogy jó alkupozícióba kerüljünk, be kell dobni a nevünket a kalapba.”

Gyulai hozzátette, bár Magyarország jelenleg nem rendelkezik a vb lebonyolításához megfelelő létesítménnyel, azonban ismertek a tervek a Puskás Ferenc Stadion felújítását illetően. “Kézzelfogható számokat kell letennünk a kormány elé, ezzel tudjuk segíteni az ország vezetését, hogy érdemes-e atlétikai vb rendezéséről gondolkodni, mert állami szerepvállalás nélkül ez nem megy. Ugyanakkor már rég nem 80-100 ezres stadionokról beszélünk, elég egy 35 ezres stadion is, netán egy 10-20 ezres, amelyet a vb-re ki lehet bővíteni.”

A MASZ főtitkára kiemelte, amennyiben a pályázat beadásáig Magyarország elnyeri más nagy világverseny, így a 2017-es úszó-vb vagy a Világjátékok rendezését, akkor az atlétikai vb-re nem kandidálnak.

Magyarország már pályázott szabadtéri vb megrendezésére, a 2005-ös csúcseseményre, s a szavazáson harmadik lett Helsinki és Berlin mögött. Budapest legutóbb 2004-ben adott otthont nagy atlétikai világversenynek, a fedettpályás világbajnokságnak.

A MASZ tavaly novemberben nyerte el a 2012-es mezeifutó Eb rendezését, amelyre Szentendrén kerül sor.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.