Indian Wells-i tenisztorna: Szávay nagy csatában kiesett

Szávay Ágnes nagy csatában két játszmában kikapott Aliszja Klejbanovától a 4,5 millió dollár összdíjazású keménypályás Indian Wells-i torna női versenyének második fordulójában.

A viadal honlapja szerint a magyar idő szerint szombaton késő éjjel befejeződött összecsapás 1 óra 42 percig tartott. Szávay öt hónapos sérülés után tért vissza.

Az első, 38 perces szettben egészen 3:3-ig fej fej mellett haladt a két játékos, majd az orosz hozta az adogatójátékát, elvette Szávayét, és már a játszmáért adogathatott, amelyet végül nagy küzdelemben meg is nyert.

A második, egyben utolsó felvonásban a 22 éves magyar teniszező nagyszerűen kezdett, 3:0-ra, 4:1-re, majd 5:2-re vezetett, ám ezzel el is lőtte az összes puskaporát. Klejbanova egyre jobban belelendült, kiegyenlített, majd újra brékelte Szávayt és már a meccsért szerválhatott. A magyar még ekkor sem adta fel, két labdája is volt az egyenlítéshez, de nem tudott élni a lehetőségekkel és kikapott.

Eredmény:
2. forduló (a 32 közé jutásért): Klejbanova (orosz, 22.)-Szávay Ágnes 6:3, 7:5

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.