Több tucatnyi áldozatot követelő földrengés Kínában

Legkevesebb 24 ember meghalt és több mint 200 megsérült a Richter-skála szerint 5,8-es erősségű földmozgás következtében.

A Kína déli, mianmari határhoz közeli területét sújtó földrengés közel 1300 lakóházat és egy bevásárlóközpontot is romba döntött, mintegy 18 ezret megrongált. Jünnan tartomány Jingcsiang megyéjében áramkimaradás volt – tájékoztatott Vej Kang, a helyi kormányzat vezetője.
A világhálóra már felkerült képek súlyos károkról árulkodnak: romos, megrepedt falú házakat látni és a lehullott törmelékektől sérült járműveket. Az epicentrumban lévő Lameng nevű falu házainak 80 százaléka vált romhalmazzá, de súlyos sérüléseket innen nem jelentettek.

A térség földrengésveszélyes sávban helyezkedik el, területén az elmúlt két hónapban mintegy 1200 kisebb rengést mértek. 1991 és 2008 között nyolc 5-ös erősségűnél nagyobb földmozgás rázta meg a tartományi székhelytől 700 kilométerre fekvő Jingcsiangot. Minden valószínűség szerint a mostani volt az eddigi legpusztítóbb.

A legfrissebb jelentések szerint közel ezer katonát vezényeltek a helyszínre, megkezdődött a mentés, közben több mint 127 ezer embert helyeztek el átmeneti szálláson. Szemtanúk elmondása szerint még mindig emberek vannak egy áruház és egy szálloda romjai alatt.

Az országos katasztrófa-elhárítási központ és a polgári ügyek minisztériuma, valamint a tartományi kormányzat 9700 sátrat, 13 ezer takarót, ruhákat és egyéb segélyanyagot küldött a bajbajutottaknak.

A jünnani földrengés epicentruma Dali városától 225 kilométerrel délnyugatra volt. Az első rengést hét, a 4,7-es erősséget is elérő utórengés követte. (hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.