Marokkóban is reformok: népszavazás az új alkotmányról

Népszavazásra bocsátják Marokkóban az új alkotmány koncepcióját. Eszerint a miniszterelnököt nem a király jelöli ki, hanem a választásokon győztes párt.

A marokkói király átfogó alkotmányos reformokat jelentett be, amelyek keretében kiszélesítik az egyéni és kollektív szabadságjogokat, erősebb szerepet kapnak a politikai pártok, valamint nagyobb jogköröket biztosítanak a helyhatóságoknak.

VI. Mohamed a nemzethez intézett televíziós beszédében szerda este közölte, hogy népszavazásra bocsátják az alkotmány reformját.

Az új alaptörvény értelmében a miniszterelnököt nem a király nevezi majd ki, hanem az a politikai párt jelölheti, amely győzelmet arat a parlament alsóháza, a képviselőház tagjainak választásán.

A végrehajtó hatalom vezetőjeként a miniszterelnök felel majd teljes mértékben a kormány és a közigazgatás munkájáért, a kormányprogram megvalósításáért. A jogállamiság megszilárdításának jegyében kibővítik az egyéni és a kollektív szabadságjogokat, valamint megerősítik az emberi jogok rendszerét.

Az igazságszolgáltatást független hatalmi ággá tervezik alakítani, az országot pedig decentralizálják, hogy nagyobb jogköröket biztosítsanak a helyhatóságoknak.

A király bejelentette, hogy bizottságot alakít az alkotmány felülvizsgálatára. A testületnek legkésőbb júniusra kell kialakítania javaslatait, s az új alkotmány tervezetét később népszavazásra viszik.

Marokkó első alkotmányát 1962-ben fogadták el, s az alaptörvényt azóta többször is módosították, legutóbb 1996-ban. (hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.