Indian Wells-i tenisztorna: Arn feladta

Arn Gréta az első fordulóban kiesett a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán, miután az első játszma végén feladta a mérkőzést az olasz Sandra Errani ellen.

A csütörtökre virradóra befejeződött összecsapás 1 óra 16 percig tartott. A viadal honlapja szerint Arn Gréta bal térdének sérülése miatt volt kénytelen feladni a versenyt. A két játékos egészen 5:5-ig fej fej mellett haladt, ekkor Arn elnyerte riválisa adogatójátékát és a szettért adogathatott. Nagy csata után a magyar játszmalabdához jutott, de nem tudta értékesíteni előnyét és végül Errani kiegyenlített. Ezt követően, három labdamenet után adta fel Arn a mérkőzést.

A legutóbb Acapulcóban és Monterreyben is negyeddöntős Arn a múlt héten 4:6, 7:5, 6:4-re legyőzte olasz ellenfelét.

A főtáblán szerepel Szávay Ágnes is, aki a csütörtöki programban a hazai közönség előtt szereplő Jill Craybasszal találkozik.

Eredmény: 1. forduló (a 64 közé jutásért): Errani (olasz)-Arn Gréta) 6:6-nál Arn feladta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.