Sarkozy az arab helyzetre hivatkozva átalakította kormányát

Az arab világ átalakulásával indokolta kormánya átalakítását Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap esti rövid televíziós beszédében, miután a bukott tunéziai rezsimmel kapcsolatokat ápolt külügyminisztere, Michel Alliot-Marie, a délután folyamán benyújtotta lemondását. Külügyminisztere menesztésével az elnök annak a több mint egy hónapja tartó médiabotránynak kívánt véget vetni, amelynek során a francia diplomáciát passzivitással, illetve az arab világ megmozdulásaival szemben kivárással vádolták. Alliot-Marie utóda, Alain Juppé, Bordeaux polgármestere a védelmi tárca éléről kerül a külügyminisztériumi székbe.

A 65 éves politikus 1993 és 1995 között már vezette a francia diplomáciát, majd két éven át miniszterelnök volt. A jobboldali kormányzópárt illegális pártfinanszírozási botrányában 2004-ben azonban 14 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és egy évre eltiltották a politikai tisztségvállalástól. Juppé ezt az évet Kanadában töltötte.

Nicolas Sarkozy elnökké választását követően Juppét a környezetvédelmi csúcsminisztérium élére nevezte ki, onnan azonban távoznia kellett, amikor a parlamenti választásokon elvesztette képviselői helyét. Múlt év novemberében védelmi miniszterként tért vissza a kormányba. Mostantól a francia külpolitika imázsának helyreállítása a feladata.

Juppé helyére Gérard Longuet-t, a kormánypárt szenátori csoportjának a vezetőjét nevezte ki a köztársasági elnök. Sarkozy az egyebek mellett a kelet-európai romák elleni fellépése miatt sokat támadott belügyminiszterét, Brice Hortefeux-t is leváltotta. Helyére az elnök egyik fő bizalmasa, Claude Guéant, az elnöki hivatal eddigi vezetője kerül, aki Sarkozy belügyminisztersége idején a tárca kabinetfőnöke volt.

Sarkozy “történelminek” nevezte az arab világban zajló “hatalmas átalakulást”, amelytől szerinte Franciaországnak “nem szabad félnie”. “Fantasztikus reményt hordoz, hiszen azon értékek nevében teljesedik be, amelyek számunkra a legdrágábbak, ez pedig az emberi jogok és a demokrácia” – hangsúlyozta az államfő.

Elemzők szerint Sarkozy a kormányátalakítással elismerte, hogy a francia diplomácia teljesen irányt tévesztett az elmúlt hónapban. A Le Monde című napilapban múlt héten francia diplomaták egy csoportja amatőrséggel, kapkodással és a médiára való koncentrálással vádolta meg az államfőt, az ellenzék pedig azt hangoztatta, hogy az elhibázott külpolitika miatt Franciaország hangját ma már nem lehet hallani a világban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.