EU: Szankciók Líbia ellen

Szankciós intézkedéseket fogadott el hétfőn az Európai Unió Líbia ellen – jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter  Brüsszelben. A büntetőintézkedések először is fegyverszállítási tilalmat jelentenek, beleértve a rendészeti felszerelések, tömegoszlató eszközök szállításának tilalmát is. Másfelől uniós vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást mondanak ki Moammer Kadhafira, családtagjaira, valamint munkatársainak egy bizonyos körére nézve. Fellegi az EU-országok energiaügyi minisztereinek tanácskozásán elnököl.

A Líbia elleni szankciók ügyében az EU-tagállamok között szakértő szintű megállapodás született a nap folyamán. Ezt a megállapodást miniszteri szinten kellett hivatalosan jóváhagyni, amit az éppen ülésező energiaügyi tanácson részt vevő miniszterek tettek meg.

Az Egyesült Államok már az elmúlt hét végén büntetőintézkedést hozott Líbiával szemben. Ezt követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankcióra felszólító határozatot hozott.

Az uniós tagállamok nagy vonalakban már a múlt pénteken megállapodtak az EU-szankciók tartalmában, ám az elrendelés időpontját illetően akkor még nem született megegyezés. Németország és Franciaország ugyan szorgalmazta a mielőbbi fellépést, ám az olaszok halogatták a döntést. Arra hivatkoztak, hogy országukat hatalmas illegális bevándorlási hullám fenyegeti, ha Kadhafi nem tartja vissza a Líbiában felgyülemlett Szahel-övezetbeli menekülteket – mondta az MTI-nek egy uniós forrás.

Hétfőn végül megszületett a megállapodás, amely – mint arra Fellegi Tamás is utalt – továbbmegy az ENSZ által javasolt szankciós intézkedési körön. Az ENSZ-határozat 16 személyre javasolt vízumtilalmat, az EU ezt a listát további tíz fővel kibővítette. A vagyonbefagyasztás az ENSZ-határozat értelmében Kadhafira és öt családtagjára vonatkozott volna, az unió viszont húsz személlyel szemben érvényesíti.

A sajtótájékoztatón, amelyen a magyar miniszter bejelentette a szankciókat, jelen volt Günther Oettinger, az EU német energiaügyi biztosa is, aki elmondta: Kadhafi már nem tartja ellenőrzése alatt a líbiai olaj- és gázmezők nagyobb részét. Az energiaforrások szempontjából fontos térségek – közölte – jórészt a lázadás során felszínre került helyi vezetők irányítása alatt állnak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.