Szakmai szervezetek levéllel fordultak a főpolgármesterhez a József Attila Színház ügyében

Levélben fordult Tarlós Istvánhoz két színházi szakmai szervezet, amely arra kéri a főváros vezetését, hogy álljon el a József Attila Színház szerződtetési tilalmára vonatkozó kezdeményezésétől, mivel az a teátrum társulatának megszűnését eredményezi. “Ez egy olyan horderejű döntés, amely megítélésünk szerint nem hozható meg a szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül, és mindenképpen hosszabb, legalább egy éves előkészítő munkát igényel” – szerepel a Magyar Színházi Társaság, valamint a MASZK Országos Színészegyesület által a főpolgármesternek a héten írt, az MTI-hez eljuttatott levélben.

Méhes László, a József Attila Színház igazgatója csütörtökön ismertette a társulattal Csomós Miklós főpolgármester-helyettes levelét, amelyben a főváros vezetése arra kérte őt, hogy a következő évadtól ne hosszabbítsa meg a munkavállalók és egyéb foglalkoztatottak szerződését “Ez megítélésünk szerint egyértelműen azt jelenti, hogy megszűnik egy társulatos színház, amely a művészi értékek és az emberi sorsok figyelmen kívül hagyásán túl is megdöbbentő lépés” – fogalmazott a két színházi szakmai szervezet, amely szerint Budapest színházi struktúrája kulturális kincset jelent, amelynek megóvása és fejlesztése közös érdek és feladat.

Az idén 55 éves József Attila Színház azt közölte csütörtökön, hogy a történtek miatt nyáron megszűnhetnek önálló intézményként működni és a társulatot feloszlatják. Az épületre hamarosan színházi célra történő hasznosítási pályázatot ír ki a tulajdonos önkormányzat, amelynek keretében “magántőke bevonásával egyéb funkciók is szóba jöhetnek”.

A Magyar Színházi Társaság és a MASZK Országos Színészegyesület Tarlós Istvánnak írt levelében szerepel: “Ön megválasztásakor Budapest kulturális sokszínűségének megtartását ígérte. Ez összeegyeztethetetlen működő színházak egyik pillanatról a másikra történő radikális átszervezésével, társulatok megszüntetésével. Arra kérjük főpolgármester urat, gondolja át még egyszer a helyzetet és vonja vissza a szerződtetési tilalmat. Majd beszéljük meg közösen a kialakult helyzetet és az ily módon veszélyeztetett színházak sorsát”.

A színház korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Méhes László egy hónappal ezelőtt felajánlotta Tarlós Istvánnak: ha garanciát kap a színház megmaradására, kész lemondani igazgatói megbízatásáról. A teátrum hangsúlyozta: a főpolgármester ezt elfogadva akkor azt mondta, szívesen látná a leköszönő direktort főrendezőként az új színházigazgató oldalán.

Méhes a csütörtöki rendkívüli társulati ülésen elmondta: továbbra sem világos, miért döntött a színház megszüntetése mellett a városvezetés, hiszen – mint kiemelte – a teátrum nézőszáma és bevételei Budapesten egyedülálló módon folyamatosan emelkedtek az elmúlt fél évben, az előző évekből örökölt adósságok nagy részét az új színházvezetés visszafizette és garanciát vállalt a fennmaradó tartozás kiegyenlítésére is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.