A kormányfő azt szeretné, hogy a magyar költségvetés, a bankrendszer és az adósok arányosan osszák meg a devizaárfolyam elszabadulása miatt bedőlő lakáshitelek költségeit. Orbán Viktor erről pénteki Facebook-bejegyzésében ír, amelyben ezúttal az otthonteremtés témakörében válaszol a neki feltett kérdésekre. A miniszterelnök megerősíti, hogy a devizahiteleik miatt rossz helyzetbe kerülők megsegítésére fel fogják állítani a nemzeti ...

Az MSZP szerint míg a miniszterelnök 180 négyzetméteres dolgozószobába költözik, az emberek egyre nehezebb körülmények között élnek. Török Zsolt szóvivő a szocialista párt és a Societas sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányváltás óta növekednek a devizahitelesek terhei, a köztisztviselőket indoklás nélkül kirúghatják, megfigyelhetik, drágul a benzin, az energia és az élelmiszerek ára, nő a munkanélküliség – ...

Kiemelkedően magas a rokkantnyugdíjasok aránya a magyarországi munkaképes korú lakosságon belül a környező országokhoz viszonyítva – mondta pénteken a kormányszóvivő egy olyan tanulmány alapján, amely a reformprogramok előkészítéseként született. Az említett, a Nemzetgazdasági Minisztérium által készített tanulmányra hivatkozva a kormányszóvivő egy budapesti háttérbeszélgetésen kifejtette: ma Magyarországon a 2,9 millió nyugdíjasnak körülbelül a negyede, 728 ezer ...

A líbiai biztonsági erők tüzet nyitottak tüntetőkre a főváros, Tripoli több negyedében is a pénteki ima után, többeket megölve – mondták el szemtanúk telefonon. A BBC brit közszolgálati rádió közben arról számolt be, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető parancsára harckocsik őrzik a fővárosba vezető utakat, megakadályozandó, hogy ellenzéki erők hatoljanak be Tripoliba. Tripoliban Kadhafi milicistái ...

Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója szerint Magyarországon is hatással lesz a világméretű élelmiszerár-emelkedés, miközben az élelmiszerárak a magasabb adókulcs miatt haladják meg Magyarországon több környező ország árszintjét. Magyarországon az élelmiszerárak szintje az EU átlagának 78 százaléka, míg például Csehországban az unió átlagának 74 százaléka, Lengyelországban 63 százaléka – mondta Szabó Márton az MTI-nek. A ...